# Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara
Bemutatták a „TOP 100 Zala vármegye gazdasága 2025” című kiadványt, amely a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, a NAV Zala Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága, valamint a Zalai Hírlap együttműködésében jelent meg.
Átadták a mesterleveleket a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. Idén autószerelőknek és szakácsoknak indítottak képzést Zalaegerszegen. Az ünnepségen köszöntötték az EuroSkills Herning 2025 versenyen sikeresen szereplő zalai fiatalokat és felkészítőiket.
„Gazdasági túlélőkalauz vállalkozásoknak” címmel tartott előadást Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi docens Zalaegerszegen, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában. A gazdaságpolitikai szakértő több témát érintve arról is beszélt, hogy a magyar mikro-, kis és középvállalkozások milyen gazdasági környezetben működnek ma.
„Átlátható bérezés – megtartó munkahely. A HR jövője” címmel szervezett konferenciát a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara HR klubja. A rendezvényen a humánerőforrással foglalkozó szakemberek mellett cégvezetők és vállalkozások tulajdonosai is részt vettek.
Skill-Tech Labor néven hozott létre készség- és vállalkozásfejlesztő központot a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A székházban kialakított teret, helyiséget több funkcióra is tudják használni a jövőben. Az ötlet egy kamarai tapasztalatcsere nyomán fogalmazódott meg.
Right Skills 4U – Képesség- és készségalapú szakmaválasztás. Ezen a címen kezdődött 2023. október 1-én, az a szlovén-magyar együttműködésben megvalósított projekt, melynek célja a fiatalok pályaválasztásának elősegítése volt. A programban szlovén oldalról a Muravidéki Gazdasági Kamara, a Muravidéki Kézműves Kamara, a Muraszombati Fejlesztési Központ, magyar oldalról a Zala és a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarák vettek részt. Szeptember 18-án, szakmai konferencián mutatták be az eredményeket. Kiemelt témaként foglalkoztak a generációk közötti kommunikációval.
Workshopot szervezett a Közbeszerzési Hatóság és a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvény célja az volt, hogy a vállalkozások és az intézmények naprakész információt kapjanak a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó szabályozásról, valamint a gyakorlati tudnivalókról.
Új funkcióval gyarapodott a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházának egyik terme. A Skill-Tech Labort meghívott vendégek jelenlétében adták át, akik között ott voltak a szakképzési centrumok, a Pannon Egyetem és a gyermekintézmények képviselői.
Szlovén-magyar szakmai konferenciát szervezett a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, melyen diákok, pedagógusok és vállalkozások képviselői vettek részt. A program során elhangzó előadások a generációk közötti különbségekről, feszültségekről és a megoldás lehetőségeiről is szóltak.
Elkezdődtek az őszi programok a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A szervezet a jelenlegi és a leendő vállalkozók számára igyekszik mindig hasznos és informatív eseményeket kínálni.
A tavalyi országos és területi tisztújítást követően a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara számos programot és kezdeményezést indított útjára. A köztestületen belül a tagozatok is megkezdték a közvetlen, személyes találkozók szervezését. Elsők között rendezett fórumot a Szolgáltatói Tagozat, amely egyike annak a négy szakmai szekciónak, amelybe az önkéntes tag vállalkozások a tevékenységük alapján besorolódtak.
Tizedik éve örvend töretlen népszerűségnek a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara egyik pályaorientációs programja, a Kisinas Tábor. Az ötnapos eseménysorozat célja, hogy a tanulók megismerjék a szakképző intézményekben oktatott szakmákat, és helyi vállalkozásokat meglátogatva, további tapasztalatokat szerezzenek. A zalaegerszegi záró program során meglepetésként meghívtak ma már középiskolás diákokat, akik egykor maguk is a Kisinas Tábor résztvevői voltak.
Hatékonysági jövőműhely címmel rendezett kerekasztal beszélgetést a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az esemény vendége volt dr. Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos és dr. György László, a gazdasági stratégiákért felelős kormánybiztos is.
Találkozóra hívta tagjait a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltatói Tagozata. A Kamarák Házában tartott rendezvény célja, hogy lehetőséget adjon a személyes találkozásra, a kapcsolatépítésre, valamint a közös problémák megbeszélésére.
Május 26-án tartotta küldöttgyűlését a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A napirendek között a 2024-es esztendő pénzügyi szakmai beszámolója és az idei évre szóló feladatok meghatározása szerepelt. A zalai köztestület tavaly 446 millió forintból gazdálkodott.
A közvetlenül lehívható uniós pályázatokról tájékoztatták a zalaegerszegi vállalkozásokat a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A szemléletformáló fórumon Cseke Bence, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda vezető projektmenedzsere ismertette a legfontosabb tudnivalókat.
Gazdasági fórumot tartott a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. Az eseményen a több évtizedes hagyomány szerint kitüntették az országos szakmai versenyek döntős helyezettjeit és átadták a 2025-ös kamarai díjakat.
Workshopot szerveztek a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ahol a mesterséges intelligenciáról Balogh Péter „Petya”, a téma szakértője tartott ismeretterjesztő előadást. A programot gyakorlati bemutatók színesítették.
A magyar gazdaság lehetőségei címmel tartottak konferenciát a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában. Az eseményt – melyen Baksay Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója tarott előadást -, a Magyar Közgazdasági Társaság zalai szervezete rendezte.







