# fejlesztés
Az OTP Bank három dátumot is megjelölt, amikor egyes szolgáltatásaik elérhetetlenek lehetnek.
Új szolgáltatást indított a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A KAPTÁR – KAPacitás megosztó adatTÁR nevű fejlesztés a mesterséges intelligenciára épül. Célja, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában.
Megújult a járdaszakasz Zalaegerszegen, a Gasparich Márk utca 26/A számú társasház környezetében. Az itt lakók tavaly egy közmeghallgatáson jelezték, hogy a gyalogos közlekedés balesetveszélyessé vált. A városvezetés gyorsan reagált és egy kivitelezővel vállalkozói szerződést kötött. Az elkészült fejlesztést sajtóbejáráson mutatták be.
A pályafelújítás több egyszerű síncserénél, az Ajka és Veszprém közötti, 20-as számú vasútvonal szakaszán több „emelet” mélységben kell újjáépíteni mindent, hogy a pálya végül új vágányt kaphasson – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon pénteken.
Több új elemmel bővült a gálafeji Széna tér. A fejlesztés a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesülete által benyújtott sikeres pályázatnak és az önkormányzat hozzájárulásának köszönhetően valósult meg.
Az elképzeléseknek megfelelően teljesítette a 2024-es évi üzleti tervét a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. Az elsősorban adminisztratív üzletmenetet támogató szolgáltatásokat végző társaság, ingatlanokat ad bérbe, és részt vesz a megyeszékhely különböző fejlesztési projektjeiben.
Várossá alakulásának 25 éves jubilieumát ünnepli idén az Őrség kapujában fekvő Zalalövő. A Zalaegerszeg vonzáskörzetében térségi központként működő településen számos fejlesztést valósítottak meg az elmúlt időszakban.



