2026.08.12., szerda - Klára napja
facebook
Keresés
Egy táska esély: idén is segítik a zalai diákokat
2026. augusztus 12., 16:20 - 0. x 00., 00:00

Egy táska esély: idén is segítik a zalai diákokat

2026. augusztus 12., 16:20
Idén is meghirdette „Egy táska esély” című adománygyűjtő akcióját a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Női Vezetői Liga. A program célja, hogy a nehéz körülmények között élő 6-7-8. osztályos gyerekek iskolakezdését megkönnyítse.

Iskolatáskákkal telt meg a Kamara Deák terme. A segítő vállalkozók, cégek, illetve munkahelyi közösségek összesen 36 darab, igény szerint feltöltött hátizsákot adtak át a szervezőknek. A pályaválasztás előtt álló tanulókhoz a Zala Vármegyei Gyermekvédelmi Központ segítségével jutnak el a tanszerek.

Zimborás Béla, a Szociális- és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének igazgatója elmondta, jóleső érzés számukra, hogy év közben is segítséget kapnak.

Én azt gondolom, hogy az is fontos, hogy egyáltalán a gyerekek kapnak ilyenkor az iskolakezdéshez egy külön plusztámogatást, és a vállalkozók gondolnak ilyenkor a "mi gyerekeinkre". Ez azt mutatja, hogy nem csak az adventi vagy más klasszikus időszakban kerül szóba a gyermekvédelem, hanem olyankor is, ami egy ilyen nagy életeseményhez, egy ilyen nagy váltáshoz kapcsolódik, mint mondjuk egy iskolakezdés.

Zalában az iskolaszer-gyűjtő akciónak már hagyománya van. A Kamara célja, hogy ne csak a továbbtanulás folyamatában nyújtsanak segítséget, hanem a biztonságos, nyugodt tanévkezdésben is, mondta el a Médiacentrumnak Kovács Dezső elnök.

A gyermekek iskola való felkészülését szeretné támogatni a kamara és azon belül is a Női Vállalkozói Liga, ami a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara keretében működik. Szeretnénk a gyermekek iskolakezdését, a pályaválasztását segíteni ezekkel az adományokkal.

A Női Vezetői Liga tagjai a megalakítás óta állnak olyan ügyek mellé, melyek fontos társadalmi üzenetet hordoznak. Ezek egyike a szociális érzékenység azok iránt, akik családi körülményeik miatt, saját hibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe.

Kiemelten fontosnak tartjuk a hátrányos helyzetű diákok támogatását, hogy az új tanévben kicsit kevesebb hátránnyal, lelkesebben, kevesebb megkülönböztetéssel kezdhessék vagy folytathassák az iskolát, és talán szívesebben is járjanak iskolába

- emelte ki Dóráné Pasler Elvira, a Női Vezetői Liga tagja.

A jótékonysági akció a következő tanévben is folytatódik. Amelyik vállalkozás idén lemaradt, jövőre boldog mosolyt csalhat adományával egy gyermek arcára.  

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

2WKnx9r2b4I
# Kapcsolódó galériák