
Táskányi gondoskodás – Várják a felajánlásokat
A felhívásban olyan helyi vállalkozókat, munkaszervezeteket igyekeznek megszólítani, akik a nehéz sorsú 6-7-8. osztályos gyerekek boldogulását szeretnék segíteni. A koordinátorok azt kérik, hogy a felajánlók egy-egy iskolatáskát töltsenek meg tanuláshoz szükséges eszközökkel. A tanszerek listáját a gyermekvédelmi központ útmutatója alapján állítják össze.
Tőlük kapunk eligazítást, hogy mely pályaválasztás előtt álló gyermekek kerülnek majd a következő tanévben a 6-7-8. osztályba. Egyeztetjük, hogy ezeknek a gyerekeknek milyen igényük van, milyen tanszereket, irodaszereket szeretnének használni a következő évben
– tájékoztatott Vörös Anikó, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára.
Tavaly 51 gyermek örülhetett a megyében a 30-35 ezer forint értékben megtöltött táskának. Vörös Anikó emlékeztetett, hogy a kamara egyik kiemelt feladata a pályaorientáció. Azoknak a fiataloknak a támogatása, akik a szakmaválasztás első lépése előtt állnak. Emiatt esett a választásuk erre a korosztályra.
Úgy gondoltuk, hogy ezeket a gyerekeket, akik nem biztos, hogy rendelkeznek annyi információval, annyi tudással, hogy ők merre induljanak el, hol mit tanulhatnak, mit jelentenek az egyes szakmák, mennyire változott, amit korábban hallottak a társaiktól vagy gondozóiktól, őket segítjük. Az iskolatáskába idén is el fogunk helyezni egy kis tájékoztató füzetet. Ebből látják majd, hogy milyen iskolák vannak a megyében, mit lehet ott tanulni, milyen szakmák állnak rendelkezésükre.
A zalai vállalkozók felajánlásait július 31-ig várják. A diákok a tervek szerint augusztus harmadik hetében vehetik birtokba új tanszereiket.
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg
