# Mérleg
A 2026-os évre szóló adóváltozásokból februári adásunkban, a minimálbér és a garantált bérminimum kötelező emelésének hatásait tekintettük át. Most azokat a módosításokat vesszük sorra, amelyek a társasági adózást, a kisvállalati adózást és az általános forgalmi adót érintik.
A globális felmelegedés, a klímaváltozás következményeit a mindennapjainkban tapasztaljuk. Ez a folyamat hatással van a belső, megújuló vízkészleteinkre, konkrétan az ivóvizünkre. A kamara jövőkutatásáról szóló találkozón Arnhoffer András, a Zalavíz Zrt. elnök-vezérigazgatója előadásában azt hangsúlyozta, hogy ha már a változásokat nem tudjuk megakadályozni, legalább igyekezzünk alkalmazkodni hozzá. Éppen emiatt, például másként kell bánnunk a vízzel is.
Decemberben döntött az önkormányzati bérlakások értékesítéséről a zalaegerszegi képviselő-testület. 162 olyan ingatlant jelöltek ki, ahol 15 évnél régebb óta lakik a bérlő, vagy ún. szórványlakás, azaz az adott épületben a városnak csak egy lakása van. Az igények felmérésével a LÉSZ Kft.-t bízták meg.
A megyeszékhelyi képviselő-testület döntése nyomán 2026. március 1-jétől megszűnik mint költségvetési intézmény, a Vásárcsarnok Gazdálkodási Szervezet és a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piac. Feladataikat az önkormányzat tulajdonában lévő Kontakt Humán Nonprofit Kft. viszi tovább. A Vásárcsarnok 2025-ben is stabilan gazdálkodott. Bruttó bevétele 100 millió Ft körül alakult, a működtetést 9 fővel látták el.
Harmadik éve partnere a FIRST LEGO League versenynek a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. 2025-ben és 2026-ban már hivatalos szervezőként vettek részt a vetélkedő programjainak lebonyolításában. A regionális selejtezőket Zalaegerszegen rendezték január végén. 11 idősebb korosztályba tartozó diákcsapat és 4 alsós tanulókból álló csoport mérte össze tudását.
Több mint 10 éve, 2013-ban jelent meg Zalában az amerikai szőlőkabóca. A rovar által terjesztett fertőzés, az aranyszínű sárgaság napjaikra már az egész országban veszélyezteti a szőlőültetvényeket és a hazai bortermelést. A kór terjedése komoly gazdasági károkat okoz az ágazat szereplőinek.
Az országban elsőként végzett jövőkutatást a területi kamarák közül a zalai. Ennek eredményeként elkészült egy jövőkép tanulmány, amely 15-25 éves távra vetíti előre a térség gazdasági és társadalmi trendjeit. Megállapításait 2025-ben már megismerhették a megye és a megyei jogú városok politikai döntéshozói. Az év első hónapjában a nagykanizsai és zalaszentgróti térség vállalkozóinak, érdeklődő települési polgármestereinek is bemutatták. Január végén Zalaegerszegen rendeztek a témában szakmai programot.
Az idei évben is történtek változások az adójogszabályokban. A módosítások emelést jelentenek a minimálbérnél, a garantált bérminimumnál, és a munkaadók költségeinél is. A témával foglalkozó interjúnk első részében a magánszemélyeknek adható juttatásokat és kedvezményeket vesszük sorra.
Magyarországon az elsőként hoztak létre egy olyan honlapot, amely a gazdátlan, menhelyen lévő állatok örökbefogadását segíti. A mögötte álló egyesület nonprofit alapon végzi a felület tartalmának feltöltésével, frissítésével járó munkát. Céljuk a tudatos állattartás népszerűsítése, az állatmentő tevékenységek támogatása. A digitális felület közvetítő szerepet tölt be, és egyszerűbbé teszi a leendő gazdáknak a számukra megfelelő állat keresését, megtalálását.
2025. november 18-ától könnyebben cserélhetnek gazdát a zalaegerszegi zártkerti ingatanok. A múlt év nyarán módosult az ingatlannyilvántartásról szóló törvény. A jogalkotó a helyi önkormányzatokra bízta, hogy lehetővé teszik-e a művelési ág alóli kivonást. Ez azért jelentős változás, mert az ilyen típusú zártkerti ingatlanok adásvétele előtt több korlátozó tényezővel is számolni kellett. A változásról dr. Lackner Melinda ügyvédet kérdeztük.
Létrejöttének 15 éves jubileumát ünnepelte a Zalai Vállalkozói Klub. Megalakulásának és rendszeres találkozóinak helyszínén, a Göcsej Palatinus Étteremben gyűltek össze a tagjai és szimpatizánsai, hogy felidézzék a vállalkozói közösség alapítása óta eltelt időszakot.
A TOP 100 legújabb kiadványának vállalkozói listája, a nyilvánosan elérhető céginformációs adatokban közzétett árbevételek alapján készült, a kamara szerkesztésében. Abban zalai székhelyű cégek szerepelnek. Az adóhatóság által készített elemzések viszont az adóilletékességet vették figyelembe. A gazdasági folyamatok vizsgálata így kiterjed a megye jellemzőire is, valamint az első 100 vállalkozás társasági adózására.
Decemberben mutatták be a TOP 100 Zala vármegye gazdasága 2025 című kiadványt. A magazin, amely a zalai vállalkozások 2024. évi teljesítményét, a gazdasági folyamatok számait és a 2025-ös év első félévének fontosabb adatait tartalmazza, tizenharmadik alkalommal jelent meg. Ismertetése a kamara egyik legfontosabb eseménye, amely alkalmat ad az eredmények és tendenciák értékelésére.
Ingatlanfejlesztésbe kezdett az eddig főként fotózási szolgáltatásairól ismert Kincses család. A Petőfi utcai épületük évtizedeken keresztül adott helyet műtermüknek és a kapcsolódó háttértevékenységeknek. A sarkon lévő egykori házra már csak fényképek, videofelvételek emlékeztetnek. Az építkezés nyomán a belvárosban egy többfunkciós, emeletes épület veszi át a régi, földszintes ingatlan helyét.
A Fiatal Vállalkozók Hetét hagyományosan november végén szervezik meg az ország nagyobb városaiban. A rendezvényeknek többféle célja van. Egyrészt ismeretátadással igyekszik felkelteni a fiatalok érdeklődését a vállalkozás, mint életforma iránt, másrészt lehetőséget ad a kapcsolatépítésre. A zalaegerszegi programon a résztvevők különböző témákban hallhattak előadásokat, és megismerhették a szervezethez tartozás előnyeit is.
A gazdasági folyamatok elemzői sokféle tényezőt, adatot vizsgálnak azért, hogy abból olyan következtetéseket vonjanak le, amelyek segíthetik a vállalkozások alkalmazkodását a gyorsan változó piaci környezethez. Dr. Pogátsa Zoltán közgazdász, egyetemi docens legutóbbi kamarai előadásán a jelenlegi hazai gazdasági környezetet mutatta be az érdeklődőknek. A jövőre nézve pedig a humán tőke fontosságát emelte ki.
Már jó ideje beszédtéma a szakemberek körében, hogy a növekedés, a hatékonyság egyik gátja a munkaerőhelyzet. Megtalálni és megtartani a megfelelő munkaerőt: a vállalkozások nagy része előtt ez a kihívás áll. A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara nemrég konferenciát rendezett, ebben a témakörben. Gergye Esztert, a CREATON South-East Europe Kft. HR vezetőjét kérdeztük meg mindennapi gyakorlati tapasztalatairól.
Szakmai délutánt szervezett a Magyar Közgazdasági Társaság Zala vármegyei Szervezete, a Zalavár Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Zala Vármegyei Szervezete, valamint a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Gazdálkodási Kara. A találkozón a kis és középvállalkozások aktuális helyzetéről, az előttük álló fejlődési lehetőségekről esett szó.
Különleges magánkert működik Zalaegerszegen, a Táncoslapi út egyik ingatlanán. A tulajdonosok az évek során sokféle növényzettel, mezítláb járható ösvényekkel tarkított tereket alakítottak ki, amelyek nemcsak nekik, hanem másoknak is a kikapcsolódás, a feltöltődés élményét adja. A magánkert időszakonként közösségi térré is válik, amikor óvodások, iskolások vagy más életkorú csoportok veszik birtokba. A létrejöttének okairól, céljairól, a tudatos kertépítésről kérdeztük az egyik tulajdonost, Kónya Zsuzsát.
A turizmusban a nyár az egyik legforgalmasabb időszak. Zalaegerszeg szerencsés helyzetben van, hiszen az önkormányzat működtet egy Tourinform irodát, amely sokféle információval tudja segíteni a városba érkezőket. Emellett abban is van tapasztalata, hogy kik, honnan és milyen céllal keresik fel a megyeszékhelyet.




