# Szak Tibor
Felújítják a tűzoltóság előtti járdaburkolatot az Arany János utca nyugati oldalán, a Rákóczi Ferenc és a Virág Benedek út közötti szakaszon. A költségeket a Kovács Károly Városépítő Program biztosítja.
Földgázvezeték-rekonstrukció zajlik a Páterdombon, a Honvéd utcában. Az E.ON a Gönczy Ferenc és a Holub utcák közötti szakaszon több mint száz méteren gerinc-, ötvenen pedig a leágazó vezetékeket cseréli. A beruházás szeptember közepére fejeződik be.
Elkezdődött az Ady utca, Kisfaludy és Petőfi utca közötti szakaszának felújítása. A beruházás keretében elsőként a rossz állapotú szennyvízcsatorna-rendszert cserélik ki, majd az útburkolat teljes pályás aszfaltozást kap. A fejlesztés részeként új gyalogátkelőhely is létesül a Petőfi utcai csomópontnál.
Befejeződött két járdarész felújítása a Kertvárosban. Az Olajmunkásban 40, míg a Bartók Béla utcában 50 méteres szakaszt építettek át. A részletekről a helyszínen tájékoztatták az újságírókat.
Jól halad a Zalaegerszeget Teskánddal összekötő új kerékpáros útvonal építése. A több mint 4 kilométer hosszú fejlesztés a TOP Plusz program keretében, európai uniós támogatásból valósul meg.
Megkezdődött az infrastruktúra-fejlesztés utolsó üteme a Kertváros déli részén. Az Építők útján, a társasházak környezetében jelenleg a gázvezetéket hozzák rendbe, illetve a vízvezeték-hálózatot újítják meg. A részletekről a helyszínen tájékoztatták az újságírókat.
Újabb szakaszához érkezik a Kosztolányi út kétirányúsítása. A kivitelező elkezdi az aszfaltozást, ami miatt jövőhét hétfőtől péntekig az érintett területen további forgalomkorlátozásokra kell számítani. A részletekről Bali Zoltán alpolgármester és Szak Tibor út- és közműépítési csoportvezető tájékoztatták a sajtót.
Elkészült a járda a Gasparich Márk utca keleti oldalán. Az Ola utca és Platán sor között három ütemben a burkolatot is felújítják, melynek első részével, a Rákóczi és a Virág Benedek utca közötti szakaszon most végeztek. A beruházást sajtóbejáráson tekintették meg.
Lezárják július 1-jétől, hétfőtől a Kisfaludy utca Kossuth és Ady utcák közötti szakaszát. A területen a város önkormányzata és az E.on közösen kicseréli a közműveket. A beruházás teljes pályás aszfaltozással várhatóan szeptember közepén zárul.
További fejlesztésekkel segíti Zalaegerszeg önkormányzata a biztonságos közlekedést. Ezúttal a Platán soron és a Gasparich Márk utcán mutattak be elkészült és folyamatban lévő projekteket.
Átadták a felújított járdát az Átalszegett, illetve a Köztársaság utcában. A költségeket önkormányzati forrásból finanszírozták. A részletekről a helyszínen tájékoztatták az újságírókat.
Elkezdték a munkát a szakemberek a Domb utcában. A Csácsi-hegy tövében egyre több családi ház épül, ezért szükségessé vált a környék közműellátásának és csapadékvíz-elvezetésének rendbetétele. A projekt részleteiről a helyszínen tájékoztatták az újságírókat.
Felújították a Platán sor és a Jókai utca közötti feltáró utakat. A tömbbelsőben parkolókat építettek, az Arany János utcában pedig bővítették a várakozóhelyek számát. A városrészben történt beruházásokról sajtótájékoztatón számoltak be.
Rendbe teszik a Gólyadombi utcát és a kerékpárutat összekötő lépcsősort. A Nekeresd és Kaszaháza szempontjából fontos közlekedésbiztonsági beruházás 27 millió forintba kerül. A részletekről a helyszínen tájékoztatták a sajtót.
A rendszert korszerű, csőbéléses technológiával újítják fel. A munkálatok ideje alatt az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Elsőként az Apáczai Csere János Művelődési Központ melletti szakasz kap új burkolatot. A fejlesztés a Kovács Károly Városépítő Program keretében valósul meg, csaknem 40 milliós kormányzati forrásból.
Felújítják a Petőfi köz parkolóhelyeit, illetve újakat létesítenek. A beruházás a Kovács Károly Városépítő Program részeként, az arányos városfejlesztés jegyében valósul meg. A bővítés a személygépkocsik növekvő száma miatt vált szükségessé.
A beruházás révén könnyebbé és biztonságosabbá vált a dolgozók bejutása a céghez. A fejlesztés az önkormányzat segítségével valósult meg.
Elkezdődött a Jókai Mór utca és a Platán sor közötti feltáró út felújítása. A rekonstrukció a Kovács Károly Városépítő Program keretében valósul meg. A beruházás összege közel 19 millió forint.







