2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
Felújítják a Petőfi köz parkolóit

Felújítják a Petőfi köz parkolóit

2024. február 23., 15:00

Felújítják a Petőfi köz parkolóhelyeit, illetve újakat létesítenek. A beruházás a Kovács Károly Városépítő Program részeként, az arányos városfejlesztés jegyében valósul meg. A bővítés a személygépkocsik növekvő száma miatt vált szükségessé.

A Petőfi közben eddig 6 autó számára volt kijelölt parkolóhely, ám ezek már rossz állapotban voltak. A felújításon túl 4 további beállót is kialakítanak.

Zalaegerszegen 26000 háztartás van, melyekre közel 36000 gépjármű jut. Éppen ezért a parkolás nagyon fontos téma. Jelen esetben 6 parkolóhely felújítása történik, amit plusz két parkolóhellyel bővítünk, aszfaltozunk, és még két gyeprácsos parkolóhelyet fogunk kialakítani

- nyilatkozta portálunknak dr. Káldi Dávid, a térség önkormányzati képviselője.

A városban lévő gépkocsik száma évről évre 5 százalékkal nő. Ennek okán a Kovács Károly Városépítő Program keretében eddig közel 30 helyszínen építettek parkolókat. A tervek szerint az ilyen irányú fejlesztés folytatódik.

Jelen projekt keretében a korábban meglévő rossz állapotú parkolókat újítjuk fel, illetve bővítjük. Aszfaltburkolat kerül rájuk, a csapadékvízelvezetést pedig új csapadékcsatornával, víznyelővel oldjuk meg. A lakók igényeinek kielégítése érdekében a társasház északi oldalán gyeprácsos burkolatú, két férőhelyes parkoló is épül

- tette hozzá Szak Tibor, a Műszaki Osztály Út- és Közműépítési Csoportjának vezetője.  

A munkálatok két héten belül befejeződnek. A parkolóhelyek fizetős övezetben vannak, így azokat bárki használhatja. A környéken lakók kedvezményes bérletet igényelhetnek.

Szöveg: Soós Aliz
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

osxk39lsCr0
# Kapcsolódó galériák