Hidegburkolóként dolgozik a dögös magyar lány - fotó
"Ha tíz pár kezem lenne, se tudnám megszámolni, hányszor zavartak ordibálva haza" - idézte fel korábbi emlékeit Janka, aki a nehézségek ellenére is a szakmában maradt.
"Persze sosem mentem, nagyon makacs tudok lenni" - mesélte nevetve. Meg akarta mutatni, hogy egy férfiak uralta szakmában is tud érvényesülni.
"Az elején, amikor megtetszett ez a szakma, olyanokat mondtak nekem, hogy "ez nem olyan kislánynak való, mint te, úgysem fogsz megmaradni a szakmában, ha elvégzed." Én pedig pont emiatt kaptam vérszemet és elhatároztam, hogy akkor is megmutatom" - emlékezett vissza.
A 27 éves Janka évek óta a szakmában dolgozik
"Egy nőben sokkal jobban bíznak"
Janka az évek során sok szeretetet és támogatást kapott, ami rengeteg erőt ad neki, hogy folytathassa munkáját. Mesterei, Ricsi és Norbi folyamatosan tanítják, most is együtt dolgozik velük burkolóként.
"Az elején inkább nők voltak, akik megbíztak, és kérdeztem is, hogy miért pont egy lányt, mert azért mégiscsak a férfiaké ez a terep. Azt felelték, hogy a bizalom miatt. Tehát, hogy egy nőben sokkal jobban bíznak az építőiparban, mint egy férfiben"
- mondta a Burkoló Lány, aki hangsúlyozta, hogy szerinte az igazán jó szakember alázatos és mindig kész új dolgokat tanulni.
"Jó pár éve dolgozom ebben, de én még mindig úgy érzem, hogy van mit tanulnom, van hova fejlődnöm, mindig van egy olyan technika, egy újabb gép, egy újabb módszer, amivel több lehet az ember."
Képek forrása: Ripost, Freepik