
Két jelentős felderítést is végrehajtott a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság a „Delta” akció során
Július 20-án éjjel a Nemesrádó felé vezető úton igazoltattak egy sofőrt, akiről kiderült: eltiltás hatálya alatt vezet. Ezután a helyi erők a járműben ecstasyt, kokaint és amfetamint találtak. Az eljárás során további két férfit is előállítottak.
Kollégáim három férfit fogtak el, akik Zalaegerszeg és Budapest között kábítószert értékesítettek. Tőlük lefoglalásra került többek között extasy, kristály, 500 gramm amfetamin és 2 millió 500 ezer forint készpénz. Az adatok alapján három főt gyanúsítottként hallgattunk ki. Őrizetbe vételüket elrendeltük, és előterjesztést tettünk előzetes letartóztatásukra, amelyet a Zalaegerszegi Járásbíróság el is rendelt
– tájékoztatott Balogh Bence, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának vezetője.
A nyomozók néhány nappal később egy másik szálat is eredményesen felgöngyölítettek. Ezúttal Zalaegerszeg belvárosában csaptak le egy kokainhálózatra.
Kollégáim négy zalaegerszegi férfit fogtak el, akik az elmúlt időszakban kábítószer-kereskedelemből, főként kokain értékesítéséből éltek. Körülbelül 2000 adag kokaint adtak el, ezzel mintegy 60 millió forintos forgalmat bonyolítottak le. Mind a négy férfit őrizetbe vettük, és előterjesztést tettünk előzetes letartóztatásukra. Három esetben ezt a Zalaegerszegi Járásbíróság el is rendelte, egy férfi azonban szabadlábon védekezhet.
A „Delta” nevű bűnügyi program célja a helyi drogkereskedelem felszámolása, különös tekintettel azokra az elosztópontokra, amelyek rendszeres utánpótlással látják el a térség fogyasztóit.
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg

