
Színház bárhol - különleges próbával hangoltak a Spamalot premierjére
A Színház bárhol elnevezésű programsorozat részeként ezúttal a Spamalot, avagy a Gyalog galopp musicalből kaphatott ízelítőt a közönség – egy rögtönzött szabadtéri színpadon.
A Monty Python-filmen alapuló, abszurd humorú zenés darab pénteken, augusztus 1-jén debütál a Kvártélyházban, és összesen hét alkalommal látható majd a nyár folyamán. A társulat célja, hogy a színház élményét ne csupán hagyományos terekben kínálja, hanem meglepő, hétköznapi helyszíneken is közelebb vigye azt a közönséghez.
A rendező, Tompagábor Kornél régi álma válik valóra a darab színpadra állításával. Elmondása szerint a produkció tökéletesen illeszkedik a Kvártélyház változatos repertoárjába.
Sosem ismételjük önmagunkat, mindig új stílusokat, új kihívásokat keresünk. Ez a darab nagyon jót tesz a szereplőknek és az alkotócsapatnak is
– fogalmazott a rendező.
A közel harmincfős szereplőgárdában több ismert zalaegerszegi művész is helyet kapott, köztük Bot Gábor, Támadi Anita, Dura Veronika és Szakály Aurél. A produkcióban a Zalai Táncegyüttes tagjai is közreműködnek, továbbá számos vendégművész is csatlakozott.
Közéjük tartozik Foltányi Edina, aki a temesvári színház társulatának tagja, de a Kvártélyház közönsége korábban a Meseautó és a Hair előadásokban is láthatta.
Nagyon szeretek ide jönni. Ez a hely számomra egyfajta megnyugvás. Nyáron mindig remek a csapat, sok barátságot és értékes kapcsolatot szereztem itt
– mesélte a színésznő.
Lévai Attila, a Békéscsabai Jókai Színház művésze szintén visszatérő vendég. A Spamalotban való szereplés új színészi kihívást jelent számára.
Ez az abszurd műfaj nem könnyű, de éppen ezért izgalmas. Nagyon-nagyon szeretem magát a karaktert, a sokszínűségét a dolognak, azt, hogy egy kicsit pimasz a szakmával kapcsolatban, kicsit pimasz az élettel kapcsolatban az egész mű, és olyan humorosan teszi ezt az egészet. Szóval összességében nagyon szerethető
– fogalmazott Lévai Attila.
A Spamalot bemutatója augusztus 1-jén, pénteken 20:30-kor lesz a Kvártélyház udvarán. Az előadásra jegyek elővételben a Dísz téri jegypénztárban, valamint online is elérhetők.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg