
40 városfejlesztési cél – Bővítik a biztonságos hulladéktárolást és hulladékkezelést
Balaicz Zoltán polgármester a 2029-ig tartó városfejlesztési program 36. pontjaként mutatta be a hulladéktárolás és -kezelés fejlesztését. Mint fogalmazott, a hulladék rendszeres elszállítása és biztonságos kezelése mögött komoly infrastruktúra és mindennapos szervezőmunka áll. A város tiszta és biztonságos működéséhez ezért a kevésbé látványos, de nélkülözhetetlen fejlesztésekre is figyelmet kell fordítani.
A feladatban meghatározó szerepet tölt be az önkormányzat saját tulajdonú vállalata, a Zala-Müllex Kft., amely Búslakpusztán és Harasztifaluban működtet hulladékkezelő központot.
Búslakpusztán még elegendő a kapacitás
A búslakpusztai hulladéklerakó 2001-ben kezdte meg működését. A telephelyen 2021-ben kétmilliárd forintos fejlesztést hajtottak végre: két hektárral bővítették a lerakót, új tárolócsarnokot építettek, és korszerű, automatikus válogatórendszert helyeztek üzembe.
Jelenleg 290 ezer köbméter szabad lerakói kapacitás áll rendelkezésre, ami a mostani hulladékmennyiség mellett még 6–8 évre elegendő. Emiatt itt egyelőre nincs szükség újabb jelentős kapacitásbővítésre, ugyanakkor folytatódnak a biztonságos és korszerű működést szolgáló műszaki és eszközfejlesztések.
Harasztifaluban sürgető a bővítés
Harasztifaluban ennél kedvezőtlenebb a helyzet: a hulladéklerakó szabad kapacitása 140 ezer köbméter, amely a jelenlegi mennyiségek mellett 2,5 éven belül megtelhet. Ezért a következő nagy beruházást ezen a telephelyen tervezik megvalósítani.
A Zala-Müllex Kft. 2025-ben elkészíttette a nem veszélyes hulladéklerakó hetedik ütemének terveit. Az új, 21 900 négyzetméteres lerakótér összesen 570 ezer köbméter új kapacitást biztosítana. A fejlesztés két részben valósulhat meg: az első ütem 308 795, a második 261 555 köbméterrel bővítené a lerakó befogadóképességét.
A beruházás részeként korszerű szigetelést, csurgalékvíz-gyűjtő és -elvezető rendszert, 4050 köbméteres csurgalékvíz-tározót, csapadékvíz-elvezető árkokat, új telepi utat és hulladékfeltöltési rámpát alakítanának ki. Emellett a szükséges biztonsági és monitoringrendszer kiépítése is szerepel a tervekben.
Harasztifaluban 2025-ben a korábbi lerakótér rekultivációja is befejeződött. A végleges záróréteg kialakításával megakadályozták a csapadék beszivárgását, a depóniagázokat pedig továbbra is ellenőrzötten gyűjtik és ártalmatlanítják.
2027-ben kezdődhet a beruházás
A harasztifalui bővítés előzetesen becsült építési költsége 1,05 milliárd forint. A végleges összeget a kiviteli tervek és a részletes költségkimutatás elkészülte után határozhatják meg. A jelenlegi elképzelések szerint a fejlesztést a Zala-Müllex Kft. saját, üzleti eredményéből képzett forrásból finanszírozná.
A kiviteli tervezés előkészítése már zajlik, a beruházást pedig 2027-ben szeretnék megkezdeni. A cél, hogy az új lerakótér még a jelenlegi kapacitás kimerülése előtt elkészüljön, így a hulladékkezelés folyamatossága ne kerüljön veszélybe.
A fejlesztés hosszú távú célja, hogy a hulladék minél nagyobb részét kiválogassák és újrahasznosítsák, a lerakókba pedig csak az a maradék kerüljön, amely más módon már nem hasznosítható. A beruházás a város biztonságos működése mellett a környezet, a termőföldek és a vízkészletek védelmét is szolgálja.
A 40 zalaegerszegi városfejlesztési cél 2029-ig:
-
Új közösségi tér épül 2028 elejéig a páterdombi városrészben.
-
Megújul a volt tiszti klub épülete kívül és belül 2026 végéig.
-
Részleges infrastrukturális felújítás valósul meg a színházban és a színészházban 2027 végéig.
-
Újabb infrastrukturális fejlesztés valósul meg a sportcsarnokban 2027 végéig.
-
Megújul a Kölcsey utca 11. szám alatti orvosi rendelő 2027 végéig.
-
Megújul a Mátyás király utca 16. szám alatti orvosi rendelő 2027 végéig.
-
Megújul a Gazdaság utca 21. szám alatti orvosi rendelő 2027 végéig.
-
Az egykori MMIK épületének bontása után liget, pihenőövezet és ideiglenes parkoló jön létre.
-
Nagy, fedett, fűthető, négy évszakos, egész évben használható játszóház épül 2029 elejéig.
-
Bővítik a biztonságos hulladéktárolást és hulladékkezelést
Fotók: Seres Péter