
40 városfejlesztési cél – Megújul a Napsugár utcai óvoda
A fejlesztésről Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere számolt be a 2029-ig tervezett városfejlesztési célokat bemutató sorozatának részeként. A Napsugár utcai óvoda felújítását az intézmény dolgozói, az érintett szülők, valamint Bognár Ákos önkormányzati képviselő is régóta szorgalmazta.
Teljesen megújul az óvoda épülete
A Napsugár utcai óvoda 1975. november 7-én nyitotta meg kapuit, tavaly pedig fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte. Az intézmény a Kertváros életében is fontos szerepet tölt be, az épületre pedig fél évszázad után történetének legnagyobb felújítása várhat.
A tervek szerint korszerűsítik a lapostető szigetelését, valamint az épület homlokzati hőszigetelését és lábazatát. Kicserélik az elöregedett nyílászárókat, köztük több olyan ablakot és ajtót is, amelyek még az 1975-ös építéskor kerültek az épületbe.
Teljesen megújul a villamos hálózat és a fűtési rendszer is. A fejlesztés a konyhát szintén érinti: új burkolatokat és konyhai eszközöket kap az intézmény, emellett a szükséges belső felületeket is felújítják.
Akadálymentesítés is része a beruházásnak
A beruházás részeként akadálymentes parkoló, bejárat és mosdó is készül. A korszerűsítés eredményeként az épület energiatakarékosabbá és gazdaságosabban működtethetővé válhat, miközben komfortosabb környezetet biztosíthat a gyermekek és az óvodai dolgozók számára.
A részletes kiviteli tervek jelenleg készülnek. A mostani ütemezés szerint a teljes fejlesztés 2028 végéig készülhet el, a beruházáshoz szükséges 360 millió forint pályázati támogatást már elnyerte a város.
A 40 zalaegerszegi városfejlesztési cél 2029-ig:
-
Új közösségi tér épül 2028 elejéig a páterdombi városrészben.
-
Megújul a volt tiszti klub épülete kívül és belül 2026 végéig.
-
Részleges infrastrukturális felújítás valósul meg a színházban és a színészházban 2027 végéig.
-
Újabb infrastrukturális fejlesztés valósul meg a sportcsarnokban 2027 végéig.
-
Megújul a Kölcsey utca 11. szám alatti orvosi rendelő 2027 végéig.
-
Megújul a Mátyás király utca 16. szám alatti orvosi rendelő 2027 végéig.
-
Megújul a Napsugár utcai óvoda
Fotók: Facebook/Balaicz Zoltán
