Könyvkötészet és képkeretezés – a Balog házaspár szakmái ma már ritkaságnak számítanak

Én húsz évig a budapesti Országos Könyvtárnak dolgoztam

– kezdi történetüket Balog Lászlóné Vali.

Kéthetente vittünk föl ötven-száz kötet könyvet, úgyhogy körülbelül több százezer elkészült könyvem van a Széchényi Könyvtárban. A könyvkötészet nagyon összetett munka, mert nemcsak könyveket kötünk, hanem készítünk dobozokat. Aztán itt vannak az önkormányzatok. Rengeteg jegyzőkönyvet kötünk nekik, és érmeknek készítünk dobozokat. Tehát nagyon sokféle munka van.

– A képkeretezés hogyan jött a „képbe”?

Úgy jött, hogy én tudtam kasírozni. Egy fotósnak kasíroztam, és valaki ezt meglátta, aztán kérdezte, hogy nem raknám be keretbe? És itt az utcában volt egy ilyen faiparos bolt, aztán ott csináltattam kereteket. Közben meg a férjem is azt mondja, hogy ezt ő is meg tudná csinálni. És akkor innét indult ez a keretezés. Beszereztünk gépeket, illetve először az anyagot, mert nem nagyon volt itt képkeretanyag. Szlovákiából vásároltunk legelőször, aztán szépen beindult. Vettünk gépeket, azokkal meg aztán pillanatok alatt elkészültek a keretek. Aztán valahogy így indult, és nagyon magas csúcsra mentünk, mert később már a képkeretezés volt az, ami kitöltötte jobban a munkaidőt.

– Képkeretezésben mi volt az, ami nagyon kedves emlék?

Nagykanizsára kereteztük a Brunner hagyatékot, ott több kiállítás is volt, 3-4 évig oda dolgoztunk. Aztán kiemelkedők Nádas Péter kiállításai.

– Mi az, amit igazán szerettek ebben a munkában?

A kreativitás. Szeretjük, hogy mi döntjük el, hogy hogyan legyen az a kép bekeretezve. Általában, ha csak valaki nagyon nem ragaszkodik ahhoz, hogy mit szeretne, de tudunk adni tanácsot. Van egy könyvgyűjtő, akinek már évek óta kötöm a könyveit, a 18-19. századi stílusban kötöm őket. Bordás könyvek, nagyon szépek. Ő egy állandó megrendelőm, és ezt nagyon szeretem csinálni. Persze közben azért megcsinálom a jegyzőkönyveket is az önkormányzatoknak, aztán egyéni könyveket is behoznak. Nagyon sokan hozzák gyerekkoruk mesekönyveit, hogy az unokáknak újra beköttetik. Laci pedig minden olyan képkeretezést, ami különleges, azt szereti.

Többször bejöttem a műhelybe a feleségemhez körülnézni. Volt olyan dolog, amiről mondtam, hogy tudnék abban segíteni

– meséli Balog László.

Aztán a munkahelyemet hirtelen felindultságból otthagytam egyik napról a másikra, húsz év után, és nekiálltunk itt megpróbálni a munkát. A képkeretezés, az passzolt a kezem ügyességéhez. Valahogy megszerettem. De vannak olyan dolgok, amit szeretek csinálni, ami kihívást jelent, amit nem lehet egyből, ránézésre betenni egy keretbe, hanem kell agyalni, hogy sikerüljön. Például Bécsben egy kávéházat kereteztünk, bohócokat kellett belerakni keretbe. Többfelé kereteztünk. A legjobb munka, meg a legkedvesebb számomra, a Nádas Péter, mert ővele nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Ő mindig nagyon igényes munkát kér, és a minőségi munkát szereti.

– Ennek a szakmának, akár a könyvkötészetnek, akár a keretezésnek lesz-e folytatása?

Nem, sajnos nem

– mondja Balog Lászlóné Vali.

Pedig kineveltem három könyvkötőt is. Itt nem lesz folytatása. Ha abbahagyjuk, akkor nincs.

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg