
Országos kovácsművészeti szaktábor Gébárton
A tavaly felújított műhely ideális terepet biztosít. Ennek köszönhetően minden eszköz rendelkezésre áll a fejlődésre és az oktatásra. Az alkotók különböző felkészültséggel érkeztek.
Kalapácsot már mindenki fogott az életében, de ez más. Aki még nem dolgozott meleg vassal az kezdőnek számít. Aztán van a középhaladó, aki már kipróbálta, de még nyilván nem töltött elég időt ezzel a dologgal, és a haladó, aki már kipróbálta és elég időt el is töltött, de még van hova fejlődnie
– mondta Horváth Márk díszműkovács, szakoktató.
Idén tizenhatan jelentkeztek. Feladat egy régi, úgynevezett trükkös zárszerkezet elkészítése, amit a résztvevők – tapasztalattól függően – háromféle nehézségi fokozatban kiviteleznek. Ezek mindegyike értéket közvetít.
Elindult a kovács-lakatosipari termékként ismert zárak kialakítása, majd jött a modern technológia. Ezek a hengeres betétes zárak. Utána már nem, vagy kevésbé volt szükség ezekre, hiszen könnyű volt például a pincékben is leverni. Magyarán mondva rejtett zárakat kellett alkalmazni, viszont úgy gondolom, hogy ezeket az ősi szakmákat, ezeket a művészeti alkotásokat meg kell őrizni
– fogalmazott Tóth Csaba résztvevő.
A kézi kovácsoltvas termékek iránti igény az utóbbi években növekedett, így ezeket egyre többen keresik. Az alkotóház fejlesztéseinek köszönhetően megfelelő terepet biztosít az ősi szakmák újraélesztéséhez.
Regionális alkotóházként megfelelünk azoknak a kritériumoknak, amik feljogosíthatnak minket arra, hogy országos szaktáborokat szervezzünk meg. Itt ebben az esetben a kovácsműhely abszolút adott, a felszereltségét tekintve is, eszközállomány tekintetében is, és a szakembergárda pedig mindig a legjobb szakemberek közül kerül ki
– összegezte Kiss-Molnár István, a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház intézményegység-vezetője.
Az országos szaktáborok a következő hetekben folytatódnak. Jövő héten az intézmény eszközeit már a nemezelők veszik birtokba.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg