2026.11.05., csütörtök - Imre napja
facebook
Keresés
Színes programok a megyei könyvtárban
2026. november 04., 12:30 - 0. x 00., 00:00

Színes programok a megyei könyvtárban

2026. november 04., 12:30
Színes programokkal várja a közönséget a következő hetekben a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szerveznek kreatív, illetve ismeretterjesztő foglalkozásokat.

Az ősz nem csak a naptárban és az időjárásban, de a könyvtárban is beköszöntött. A következő hetekben a szakemberek többek között az évszakhoz kötődő műhellyel és kézműves foglalkozásokkal fogadják a családokat. Erről Tóth Renáta igazgató beszélt részletesen. 

A kollégák a foglalkozásokon őszi ajtódíszeket és olyan egyéb termékeket tudnak majd a gyerekeknek megmutatni, előállítani, ami egy kicsit erre az évszakra is felhívja a figyelmet. Emellett pedig lesz Tappancs Barkácsműhelyünk, kreatív alkotóműhelyünk, amikkel a kicsiket, a családokat is várjuk. Emellett pedig egyik fontos rendezvényünk a Zalai Gyermekkönyvhetek programsorozat, ami kiterjed az egész megyére. Ennek célja, hogy olyan kortárs író vendégeket hívjunk, akikkel a gyerekek személyesen is találkozva olvasói élményekhez juthatnak. Ez november 23-ától december 6-ig tart.

A felnőtteknek ugyancsak változatos és tartalmas időtöltést kínálnak. Ezek között könyvbemutatók, gondolatébresztő beszélgetések és előadások is szerepelnek.

Számukra ugyanúgy működik a kézműves műhelyünk. Azt vesszük észre, hogy erre egyre nagyobb az igény, a kreatív alkotás öröme korosztálytól független. Emellett várjuk őket majd a Kultúrák Találkozása programunkkal, valamint egy nagyon érdekes és izgalmas hadtörténeti bemutató is lesz. Én úgy gondolom, hogy nálunk mindenki megtalálhatja az érdeklődési területének megfelelő programot. Nem feledkezünk meg a kicsikről, a fiatalokról és az idősebb generációról sem

– fogalmazott Tóth Renáta.

Az érdeklődők a könyvtár weboldalát, közösségi oldalát böngészve a programokat részletesen is megtalálhatják. 

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

uQnuSiJZcdA
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek