
Levizsgáztak – Átvették a tanúsítványokat a falugondnokok
A frissen végzett szakembereket a közgyűlés elnöke köszöntötte. Pál Attila emlékeztetett: Zala 258 településén mintegy 255 ezren élnek, közülük csaknem minden negyedik ember 65 év feletti. Az aprófalvas településszerkezet és az elöregedő népesség miatt különösen fontos a falugondnoki hálózat működtetése.
A képzésbe különböző szervezetek és intézmények is bekapcsolódnak, így a falugondnokok további hasznos ismeretekkel gazdagodhatnak. Büszke vagyok rájuk, hiszen munka mellett végezték el ezt a tanfolyamot. Ez komoly kitartást igényelt tőlük. A védőnői hálózat és a szociális ellátórendszer mellett a falugondnoki szolgálat is meghatározó szerepet tölt be a kistelepüléseken: támogatja az ott élőket és biztonságot nyújt számukra
– emelte ki dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.
A hallgatók a sikeres vizsga után elégedetten idézték fel az elmúlt heteket. Az elméleti foglalkozások mellett több településre is ellátogattak, ahol a mindennapi munkában jól hasznosítható tapasztalatokat szereztek.
Nagyon jó helyeken jártunk a terepgyakorlatok során. Csömödéren, Csatáron, Szilvágyon és Újudvaron ismerkedtünk a szolgálat működésével. Ezeken a településeken már régebb óta működik a falugondnoki, illetve tanyagondnoki szolgálat, így sok tapasztalatot gyűjthettünk. Bízom benne, hogy ezeket a saját munkánkban is kamatoztatni tudjuk
– mondta Sági Emil, Zalakoppány falugondnoka.
A vizsgázottak közül sokan már több hónapja gyakorolják hivatásukat. A szakmai vezető kiemelte: a kurzus célja, hogy a résztvevők bővítsék elméleti tudásukat és felkészüljenek a munkájuk során felmerülő új helyzetekre.
Fontos, hogy a gyakorlati tapasztalatok mellett olyan elméleti ismereteket is szerezzenek, amelyekre a későbbiekben szükségük lehet. Bármikor adódhat olyan új élethelyzet vagy váratlan szituáció, amelynek megoldásához jól jön az itt megszerzett tudás. A falugondnoki szolgálat működtetésének feltételei is változtak: 2026. január 1-jétől már az 1500 főnél kisebb lakosságszámú települések is élhetnek ezzel a lehetőséggel
– erről már Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke beszélt.
Zalában szinte minden település él ezzel a lehetőséggel. Az önkormányzat tavasszal újabb képzést indít, ahol újabb jelöltek szerezhetnek tanúsítványt.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg