# dr. Pál Attila
Öt napirendi pontot tárgyalt szeptemberi ülésén a Zala Vármegyei Közgyűlés. A képviselők megvitatták a 2025-ös költségvetést, jóváhagyták az önkormányzat által benyújtott pályázatokat, és tájékoztatót hallgattak meg a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ tevékenységéről.
Kilenc napirendi pontot tárgyalt májusi ülésén a Zala Vármegyei Közgyűlés. Egyebek mellett módosították a 2025. évi költségvetést és döntöttek a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösséggel való együttműködésről. A továbbiakban pedig meghallgatták a közbiztonsági helyzetről szóló beszámolót.
Háromtagú delegáció érkezett Zalába az Üzbég Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének vezetésével. A küldöttséget a főispán, a vármegye önkormányzatának vezetői, illetve a kereskedelmi és iparkamara elnöke fogadta. A vállalkozások képviselőivel az együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak.
Ülésezett a Zala Vármegyei Közgyűlés. Ezúttal hét napirendi pontot tárgyaltak és értékelték az elmúlt öt esztendőt. A találkozó legjelentősebb témája a megyei úthálózat fejlesztése volt. A képviselők döntöttek egy határon átnyúló turisztikai célú pályázat benyújtásáról is.
Nyolc napirendi pontot a tárgyalt júniusi ülésén a vármegyei közgyűlés. A fontosabb témák között szerepelt a 2024-es költségvetés módosítása. Beszámoltak a vállalkozásfejlesztési alapítvány működéséről.
13 napirendi pontot tárgyalt ma a Zala Vármegyei Közgyűlés. Ezúttal módosítottak a költségvetésen, elfogadták az Integrált Területi Programot, önkormányzati pályázatokat hagytak jóvá, illetve Vereckei Csaba Iván rendőrkapitány közbiztonsági beszámolóját is meghallgatták és elfogadták.
Ülésezett a Zala Vármegyei Közgyűlés. Az elöljárók megválasztották a területi választási bizottság tagjait, módosították a 2023-as költségvetést, illetve jóváhagyták a vármegye önkormányzata által benyújtott pályázatokat. Emellett az építésügyi hatóságok szervezeti változásairól is szó esett.





