2024.10.04., péntek - Ferenc napja
facebook
Keresés
Ülésezett a Zala Vármegyei Közgyűlés

Ülésezett a Zala Vármegyei Közgyűlés

2024. szeptember 26., 17:46

Ülésezett a Zala Vármegyei Közgyűlés. Ezúttal hét napirendi pontot tárgyaltak és értékelték az elmúlt öt esztendőt. A találkozó legjelentősebb témája a megyei úthálózat fejlesztése volt. A képviselők döntöttek egy határon átnyúló turisztikai célú pályázat benyújtásáról is.

Amint azt Mórocz József, a Magyar Közút Zrt. vármegyei igazgatója elmondta, Zalában a csaknem 1700 kilométeres úthálózaton kívül több, mint 500 hidat, és egy 2017-es kormányrendelet alapján külterületi és országos kerékpárutakat is szükséges üzemeltetniük. Pál Attila a közgyűlés elnökének tájékoztatása szerint az ehhez szükséges források egy része rendelkezésre áll.

A területi operatív program keretében már döntöttek arról, hogy mely úthálózati fejlesztések valósulhatnak meg. Itt csak arra várunk, hogy a döntések a megfelelő közbeszerzési eljárások alapján kijelöljék a kivitelezőt és amennyiben ez megtörténik néhány hónapon belül, talán jövő évben kezdődhetnek is ezek a beruházások

– mondta dr. Pál Attila, a közgyűlés elnöke.

A tájékoztató elfogadását követően a grémium módosította 2024-es költségvetését, majd úgy határoztak, hogy részt vesznek az Európa Amazonasa programban. Végül Pál Attila megköszönte az alelnökök és a képviselők elmúlt öt esztendőben végzett munkáját. Mint hangsúlyozta, az mindvégig a zalai emberek érdekét szolgálta.

Bár voltak nézeteltérések, a döntések többsége azért kvázi egyhangúlag született és mindenki személyes vagy pártérdekeit háttérbe szorítva Zala vármegye érdekét vette figyelembe és ezzel azt gondolom méltóképp szolgálták vármegyénk jövőjét

– folytatta az elnök.

A megválasztott 15 politikus már korábban átvette megbízólevelét. Mandátumuk október elsejétől lép életbe, ahol a Fidesz-KDNP frakció továbbra is többségben marad.

Szöveg: Mezei Orsolya

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

Z_cumK5UpJw
# Kapcsolódó galériák