
Tantestületet is jutalmaztak a zalaegerszegi pedagógusnapon
Ebben a formában harmadik éve szervezik meg a pedagógusnapi köszöntéseket. Ilyenkor nemcsak a miniszteri elismerő okleveleket, hanem a tankerület által alapított pedagógiai nívódíjakat is kiosztják.
Odaítéltek négy miniszteri elismerő oklevelet is, amelyeket most ünnepélyes keretek közt átadtunk a kollégáknak. Az ünnepség keretében a tankerülethez tartozó intézmények hat műsorszámmal készültek. Ezek között Lenti, Zalaegerszeg és Zalaszentgrót zeneiskolái készültek műsorral
– mondta Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója.
Tankerületi elismerést lenti, zalaszentiváni és zalaegerszegi pedagógusok is átvehettek. Molnár Anitát elsősorban az Aktív Iskola programban és az egészséges életmódra nevelésben végzett tevékenységéért jutalmazták.
Én is ebben az iskolában kezdtem anno, nagyon régen, testnevelés tagozaton és igazából ez az iskola egy nagy mérföldkő az életemben, mert elindított a tanári pályán, tehát az akkori pedagógusaimnak köszönhetően lettem én is tanár
– válaszolta kérdésünkre Molnár Anita, a Zalaegerszegi Petőfi Sándor Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola pedagógusa.
Ebben az évben a díjazottak körét kibővítették, így mostantól a tantestületek munkáját is értékelik. Ezt a díjat elsőként a Kölcsey Ferenc Gimnázium nevelői kapták.
Nagyon büszke vagyok az iskolára és az itt folyó oktató-nevelő munkára, ahogy a méltatásban is elhangzott, egy nagyon befogadó, sokszínű intézmény vagyunk és igyekszünk az élet minden területére felkészíteni a diákokat. Legyen ez természettudomány, sport, nyelvek, humán területek, művészetek, vizuális kultúra vagy akár a verselés, kiemelten az irodalom. Kifejezetten büszkék vagyunk arra, hogy nálunk a gyerekek megtalálják az élet minden területének megfelelő képzést
– összegezte Zimborás Beatrix, a Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója.
Az esemény a hagyományokhoz híven pohárköszöntővel, majd állófogadással folytatódott. Itt – a tanév végéhez közeledve – a szakemberek kötetlen formában is megvitathatták tapasztalataikat.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg