
Az energiafüggetlenségről és a gazdaság erősödéséről beszélt Zalaegerszegen Kapitány István
Újbóli országjáró körútjának első állomásaként Zalaegerszegre látogatott Kapitány István. A gazdasági és energetikai miniszter az Európa téren beszélt az érdeklődőkhöz.
Elsőként dr. Nagy Márta országgyűlési képviselő lépett a pódiumra. Beszédében felhívta a figyelmet azokra a megyei és városi eredményekre, melyeket az elmúlt mintegy négy hónap alatt értek el.
Példaként említette a tófeji téglagyár újraindítását, valamint a zalaszentiváni deltavágány kiépítésének megkezdését. Hozzátette: a következő időszakban az egészségügyben feltárt problémákra keresnek megoldásokat.
Az országgyűlési képviselő beszélt az országosan megvalósult sikerekről is. Kiemelte a rászoruló családoknak nyújtott 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, valamint a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlését. Úgy fogalmazott: a megkezdett munkát – a társadalmi támogatásra támaszkodva – folytatják.
Kapitány István ugyancsak a pozitív fejleményeket vette górcső alá. Rámutatott: az elmúlt időszakban Magyarország csatlakozott az Európai Ügyészséghez, 8 évben maximalizálták a képviselők és a miniszterelnök kormányzati idejét, és a tűzifa áfáját 27 százalékról 5 százalékra csökkentették.
A miniszter a következő időszak egyik legfontosabb fejlesztésének nevezte az ország villamosenergia-függetlenségének elérését. Kifejtette: az ezt elősegítő 1,5 milliárd eurós uniós forrás már rendelkezésre áll. Ennek egy részét hálózatfejlesztésre, valamint tárolókapacitás bővítésére fordítják, amit első lépésként 5000 megawattban határoztak meg. A program egyik fontos elemévé válhat a szélerőművek építése. Elhangzott: a zalaegerszegi járás is bekerült a 25 kijelölt magyarországi „könnyített térség” közé, ahol a kormány egyszerűbb és gyorsabb eljárással, valamint célzott pályázatokkal segíti új szélerőművek létesítését.
Végezetül Kapitány István arról beszélt, hogy az elmúlt időszak pénzügyi döntéseivel sikerült megfékezni az inflációt, miközben a friss adatok szerint a magyar gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal emelkedett.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

A termelés július 15-i újraindítása alkalmából tartottak ünnepséget az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az üzemben sok évtized után 2025-ben álltak le a gépsorok. Az új tulajdonos a Szatmári cégcsoport, amely az építőanyag-kereskedelem mellé már gyártóként is megjelenik a piacon.

Megkezdték a zalaszentiváni deltavágány és Szentivánvölgy vasúti megállóhely kiépítését. A mintegy 12 milliárd forintos beruházás keretében egy 1500 méter hosszú, villamosított összekötő vágány épül, ami egyszerűbbé és gyorsabbá teszi a vasúti közlekedést. A kivitelezés európai uniós és hazai forrásból, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium megbízásából, a GYSEV beruházásában valósul meg.


