# Zsugyel Kornél
Közel a cél – megmentik az ország egyik legrégebbi orgonáját - VIDEÓVAL -
Összefogtak Barlahidán az ország egyik legrégebbi orgonájának megmentéséért. Az 1700-as évek közepén készült, négy regiszteres hangszer restaurálását Zsugyel Kornél evangélikus lelkipásztor karolta fel. Ezúttal jótékonysági futást szerveztek. Mintegy háromszáz sportoló indult a távon, néhányan közülük 12 órán keresztül folyamatosan rótták a köröket.
2025. november 11., 11:05 - 0. x 00., 00:00
Zalaegerszegen is elkezdődött az ökumenikus imahét - VIDEÓVAL -
Elkezdődött az ökumenikus imahét Zalaegerszegen is. A keresztény egyházak világszerte együtt emlékeznek a niceai zsinatra. A program célja, hogy a közös örökséget szem előtt tartva mindenki saját hite szerint merítsen a másik szertartásaiból. A templomok ebből az alkalomból vasárnapig – felekezettől függetlenül –, minden este várják a híveket.
2025. január 20., 16:10 - 0. x 00., 00:00
Gyenge játékkal, hazai vereség a Pakstól - VIDEÓVAL -
A ZTE KK korábbi vezetőedzőjével, Sebastjan Krasoveccel felálló Atomerőmű SE az első félidőben már húsz ponttal is vezetett Zalaegerszegen. A nagyszünet után a hazaiak összekapták magukat, fordítani is tudtak, de a hajrában pontosabban játszó vendégek végül megnyerték a meccset, megszerezve idénybeli első sikerüket.
2023. november 18., 22:11 - 0. x 00., 00:00
A lelki töltekezés egyik színtere - VIDEÓVAL -
Zalaegerszeg városképének egyik meghatározó épülete, a XX. század elején emelt evangélikus templom, melyet Gerey Ernő tervei alapján neogótikus stílusban emeltek. A szakrális hely falai számos érdekességet rejtenek, köztük egy Angster-orgonát és egy keresztelőkutat.
2023. március 08., 12:26 - 0. x 00., 00:00







