2025.02.09., vasárnap - Abigél, Alex napja
facebook
Keresés

# Hodánics Péter

Zalaegerszegen is elkezdődött az ökumenikus imahét
Zalaegerszegen is elkezdődött az ökumenikus imahét  - VIDEÓVAL - 
Elkezdődött az ökumenikus imahét Zalaegerszegen is. A keresztény egyházak világszerte együtt emlékeznek a niceai zsinatra. A program célja, hogy a közös örökséget szem előtt tartva mindenki saját hite szerint merítsen a másik szertartásaiból. A templomok ebből az alkalomból vasárnapig – felekezettől függetlenül –, minden este várják a híveket.
Szenczi Molnár Albert emléke előtt tisztelegtek
Szenczi Molnár Albert emléke előtt tisztelegtek  - VIDEÓVAL - 
Emléktáblával tisztelegnek mostantól Szenczi Molnár Albert munkássága előtt Zalaegerszegen. A református lelkész, filizófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító tiszteletére készített alkotást vasárnap avatták fel a református templom falán. A táblát a gyülekezet tagjainak kezdeményezésére adományokból állíttatták.
Megjelent Tóth József első életrajzi kötete
Megjelent Tóth József első életrajzi kötete  - VIDEÓVAL - 
Bemutatták Tóth József első életrajzi könyvét a református templom Kálvin termében. A Pókos tanár úr – Kor és életrajz egy lelkész-tanárról című írásában családi dokumentumok és visszaemlékezések alapján örökítette meg nagybátyja történetét.
Az összefogás szimbóluma is lehetne
Az összefogás szimbóluma is lehetne  - VIDEÓVAL - 
Zalaegerszeg épített örökségének egyik különlegessége a református templom, ami az összefogás és az áldozatkészség egyik szimbóluma is lehet. Ahhoz, hogy létrejöjjön kellett a hívek lelkesedése, de a megvalósításhoz helyi és országos gyűjtést is indítottak.
Elkezdődött a nagyböjt
Elkezdődött a nagyböjt  - VIDEÓVAL - 
Véget ért a farsang, mostantól a húsvétra készülnek a keresztény egyházak. Ma van hamvazószerda, amely a Jézus feltámadását megelőző 40 napos böjti időszak kezdete.
2023. február 22., 12:09

# Ajánló

#helyi