
Drámai csaták, nagy fordítások
Harry Kane megmentette Angliát
Sokáig óriási meglepetésre, továbbjutásra állt a Kongói DK, miután Brian Cipenga már a 7. percben megszerezte a vezetést az afrikai válogatottnak. Az angolok ugyan ezt követően szinte végig fölényben futballoztak, de Lionel Mpasi kapus elképesztő teljesítményt nyújtott, és sorra hárította az angol próbálkozásokat.
A hajrában azonban megtört a kongói védelem. A 75. percben Anthony Gordon beadását Harry Kane fejelte a hálóba, majd tíz perccel később egy hatalmas bombával megszerezte önmaga második, csapata győztes gólját is.
Az angol csapat így 2–1-re fordított, és a legjobb 16 csapat közé jutott. A nyolcaddöntőben a társrendező Mexikó vár rájuk.
Belgium történelmi feltámadása
A nap egyik legnagyobb drámáját Belgium és Szenegál mérkőzése hozta. Az afrikai együttes remek futballal kétgólos előnyt épített ki: Diarra és Sarr találataival már 2–0-ra vezetett, miközben a belgák szinte teljesen esélytelennek tűntek.
A hajrá azonban mindent megváltoztatott. Romelu Lukaku a 86. percben szépített, majd három perccel később Tielemans fejjel kiegyenlített.
A hosszabbítás végén újabb fordulat következett: videobírózás után Belgium tizenegyeshez jutott, amelyet Tielemans a 120. percben magabiztosan értékesített, így a belgák 3–2-re megnyerték az összecsapást.
Tíz emberrel is továbbjutott az Egyesült Államok
A társrendező Egyesült Államok Bosznia-Hercegovina ellen harcolta ki a továbbjutást. A hazaiak ugyan több gólt is szereztek, de kettőt les miatt érvénytelenítettek. Folarin Balogun még az első félidő végén megszerezte a vezetést, majd a fordulás után kiállították, így az amerikaiak bő fél órát emberhátrányban játszottak.
A bosnyákok azonban nem tudtak élni a létszámfölénnyel, sőt a hajrában Malik Tillman szabadrúgásból eldöntötte a találkozót.
Az Egyesült Államok 2–0-s sikerrel jutott a nyolcaddöntőbe, ahol Belgium lesz az ellenfele.
Forrás: nso.hu
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg
