
Kertmozi – Két alkalommal is várják a nézőket
2017-ben, mintegy negyed évszázaddal az utolsó vetítés után nyitotta meg ismét kapuit a kertvárosi Kertmozi. A Varkaus tér 1. azóta újra közkedvelt hely lett valamennyi korosztály számára. A szervezők minden esztendőben a nézők véleményét meghallgatva tűzik műsorra a soron következő filmet. Érdekesség, hogy évtizedekkel korábban koncertek is voltak itt.
P.Mobil koncert volt itt a 80-as években, talán sokan emlékeznek is rá. Érdekesség, hogy Schuster Lóri, az együttes frontembere is emlékszik erre a koncertre, hiszen az ő megfogalmazásában akkora buli volt, hogy a végén a közönség gyakorlatilag megőrült, és teleszórták őket kétforintosokkal. Hát, ezt az élményt visszahozni már nem tudjuk, viszont egy filmvetítéssel próbáljuk ezt a régi emléket, a régi időket felidézni
– idézte fel Galbavy Zoltán önkormányzati képviselő, a program ötletgazdája.
A július 17-i, pénteki előadás filmje még titok, ám a szervezők már sejtik, melyik lesz a legnépszerűbb a szavazók körében. Arra számítanak, hogy a mintegy 400 fő befogadására alkalmas nézőtér ezúttal is teljesen megtelik.
Nagyon fontos, hogy amint mindig, most is ingyenes a rendezvény. Becsületkasszát azonban a jótékonyság jegyében helyezünk ki, amelynek teljes bevételét a Liszt-iskolát támogató alapítványnak ajánljuk fel
– mondta el Flaisz Gergő, a Keresztury Dezső VMK igazgatója.
Amennyiben mindkét nyári előadásra túljelentkezés lenne, a szervezők egy augusztusi pótelőadás ötletét sem vetik el. Cél, hogy a kultúrát szerető közönség minél jobban érezze magát ezen a helyen.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
