# tábor

A tájfutással ismerkedtek a táborozók - VIDEÓVAL -
Rekordszámú résztvevővel működik az önkormányzat napközis tábora idén nyáron. Az egyhetes turnusokat az Apáczai Csere János Művelődési Központ szervezi. A szülőknek csupán az étkezési díj megfizetéséről kell gondoskodniuk. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is önkéntes diákok segítik a lebonyolítást.

Mozgásban a nyár – Hip hop tánctábor Zalaegerszegen - VIDEÓVAL -
Idén nyáron ismét megrendezte tánctáborát a zalaegerszegi Motion Táncsport Egyesület, ahol a hip hop tánc szerelmesei fejleszthették tudásukat – ezúttal meghívott vendégtanárok segítségével. Az egyesület egész évben több mint 100 fiatalnak tart korosztályos foglalkozásokat, a nyári tábor pedig a legkitartóbbaknak adott lehetőséget a továbblépésre. A résztvevők új stílusokat próbálhattak ki, például az egyre népszerűbb afro house alapjaival ismerkedtek Szabó Dóra vezetésével.
2025. augusztus 06., 12:48 - 0. x 00., 00:00

Tartalmas napokat hozott a Royal Dance tánctábor - VIDEÓVAL -
Nyári napközis és bentlakásos táborokat hirdetett a Royal Dance Studio és Sportegyesület. A gyerekek a tánc mellett csapatépítő játékokon, klasszikus balett-, illetve jógaórán, valamint kutyaterápiás foglalkozásokon vehettek részt.
2025. július 25., 18:10 - 0. x 00., 00:00

Két hétig várja a mesetábor a gyerekeket a Göcseji Skanzenben - VIDEÓVAL -
Mesetábor várja a gyerekeket a Göcseji Skanzenben. A foglalkozások a népmesék, a népdalok és a néptánc köré épülnek. Idén olyan történeteket hallhatnak a résztvevők, melyekben a varázseszközök kapnak kiemelt szerepet.
2025. július 16., 12:12 - 0. x 00., 00:00

Fazekas tábor a Göcseji Skanzenben - VIDEÓVAL -
Fazekas tábor várta ezen a héten a gyerekeket a Göcseji Skanzenben. A foglalkozásokra mintegy 20-an érkeztek, akik a korongozás mellett több mesterséggel is megismerkedtek, miközben a szabadtéri játékra is jutott idő.
2025. július 11., 17:40 - 0. x 00., 00:00

„Hejj regő rejtem…” – Népzenei tábor Gébárton - VIDEÓVAL -
A népzenei tábor immár kilencedik alkalommal nyitotta meg kapuit Gébárton. A zenei műhelybe az ország minden szegletéből érkeztek a népi hangszerek szerelmesei, akik dudán és tekerőn játszva bővítették tudásukat.

Népszerű az Apáczai tábora - VIDEÓVAL -
Változatlan népszerűségnek örvend az önkormányzat által támogatott napközis tábor. Nyaranta mintegy 1000 gyermeknek szerveznek tematikus programokat az Apáczai Csere János Művelődési Központ szakemberei, akik munkáját önkéntesek is segítik.
2025. június 25., 20:40 - 0. x 00., 00:00

Evolúció tábort tartottak Zalaegerszegen - VIDEÓVAL -
Megrendezték a háromnapos Evolúciós tábort a Kölcsey Ferenc gimnáziumban. Az első kurzust 2021-ben tartották, ami azóta már hagyománnyá vált. A program népszerűségét jelzi, hogy a meghirdetett helyeket a diákok szinte azonnal betöltötték.
2024. augusztus 22., 19:19 - 0. x 00., 00:00

Digitális lélek – először szervezett médiatábort a Göcseji Tudásközpont - VIDEÓVAL -
Digitális lélek címmel szervezett tábort a Göcseji Tudásközpont – Zalaegerszegi Helyi Termék Piaca. Az első alkalommal rendezett programon 7 gyermek vett részt. A tanulók a héten a városi televízió és rádió stúdiójában jártak, ahol műsorvezetőként, rádiósként és operatőrként is kipróbálhatták magukat.
2024. augusztus 15., 17:10 - 0. x 00., 00:00

Ukrán gyerekeket táboroztatnak a Balatonnál - VIDEÓVAL -
Ukrajnai gyerekek és kísérőik táboroznak Gyenesdiáson a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Katolikus Karitasz szervezésében. Háromszor egy-egy hetes turnusban összesen 90 árva, illetve félárva ukrán gyermek érkezett kísérőjével a Balaton-parti táborba, ahol igyekeznek valódi, tartalmas kikapcsolódást biztosítani számukra.
2024. augusztus 15., 11:33 - 0. x 00., 00:00

Élővilág tábor – Új kezdeményezés a Göcseji Falumúzeumban - VIDEÓVAL -
Rendhagyó programmal szólították meg a Göcseji Falumúzeum munkatársai idén a diákokat. A július utolsó hetében tartott táborban kirándulásokra hívták a gyermekeket és parasztolimpiát rendeztek.
2024. augusztus 01., 14:40 - 0. x 00., 00:00

Pálóczi zenei tábor Zalalövőn - VIDEÓVAL -
Idén is Zalalövőn táboroztak a Pálóczi művészeti iskola növendékei. Öt napot töltöttek a Zalai-dombság területén található vendégházban, ahol közösen zenéltek és új műveket, illetve dalokat tanultak.
2024. július 19., 15:15 - 0. x 00., 00:00

Rakuművészet – Új technikával alkottak a fazekasok - VIDEÓVAL -
Különleges rakukerámiákat készítettek idén a fazekasok Gébárton, a népi kézműves alkotóházban. A Zala Megyei Népművészeti Egyesület programjára az ország több tájegységéből érkeztek mesterek. Néhányan most először találkoztak az ősi technikával, amit az 1600-as évek közepétől egy japán fazekascsalád alkalmazott.
2024. július 19., 14:50 - 0. x 00., 00:00

Jubilálnak - Tízéves a mandala kézműves tábor - VIDEÓVAL -
Szőnyeget szőttek, díszdobozt hajtogattak, valamint fából és üvegből készítettek különleges tárgyakat a gyermekek Alsóerdőn, a mandalatáborban. Az alkotás mellett túrára, kincskeresésre és ügyességi játékokra is bőven jutott idő.
2024. július 12., 16:30 - 0. x 00., 00:00

Népzenei tábort tartanak Gébárton - VIDEÓVAL -
Népzenétől hangos a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóház ezen a héten. Nyolcadik alkalommal adnak otthont népzenei tábornak, amelyre az ország minden részéről, sőt még a határon túlról is érkeztek növendékek.
2024. július 10., 15:15 - 0. x 00., 00:00

Fejbe rúgott egy ló egy kislányt a balatoni táborban - VIDEÓVAL -
Mentőhelikopterrel vittek kórházba egy 8 éves kislányt egy Balaton-felvidéki lovas táborból, miután az egyik ló fejbe rúgta – tudta meg a Tények.
2024. július 07., 15:28 - 0. x 00., 00:00

Mesés kézműves tábort tartottak a tudásközpontban - VIDEÓVAL -
Kézműves tábort tartottak a Göcseji Tudásközpontban. A gyerekek az ötnapos program zárására egy rövid előadással készültek. Ezt megelőzően díszleteket, maszkokat és egyéb különleges kellékeket csináltak, miközben a gyöngyfűzéssel és agyagozással is megismerkedtek.
2024. július 05., 13:35 - 0. x 00., 00:00

A héten tartották a Sütni jobb! program jutalomtáborát - VIDEÓVAL -
A héten tartották a Sütni jobb! program jutalomtáborát. Az ötnapos foglalkozáson – a kirándulások és strandolás mellett – a süteménykészítés csínját-bínját is elsajátíthatták a résztvevők. A projekt célja, hogy a rendőrök közelebbi kapcsolatba kerüljenek a lakásotthonokban élő gyermekekkel.
2024. június 28., 11:11 - 0. x 00., 00:00

Lezárult az idei fafaragó tábor - VIDEÓVAL -
Lezárult az idei országos fafaragó tábor. A programot a Zala Megyei Népművészeti Egyesület szervezte a Csoóri Sándor Alap és a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara támogatásával. A Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban megtartott eseménynek ezúttal 20 résztvevője volt.
2023. szeptember 10., 10:00 - 0. x 00., 00:00

Evolúció tábort tartottak a Kölcseyben - VIDEÓVAL -
Evolúció címmel tartottak háromnapos tábort a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. A kurzust 16 diák végezte el, akik számos, tanulmányaikat kiegészítő ismerethez jutottak.
2023. augusztus 25., 16:25 - 0. x 00., 00:00