
Idén is népszerű a napközis tábor
Az egyik legkedveltebb helyszíne a tábornak az Apáczai művelődési központ tornaterme, ahol ma a lányok és fiúk együtt fociztak. Wolf Ádám az egész nyarat itt tölti.
Két éve járok ide, és nagyon sok barátom van. Sokat lehet focizni, kimenni a Bóbitára, és az aquacityben is nagyon jó. Meg ebben a táborban mindenki kedves mindenkivel.
Molnár-Szilas Regő ősszel kezdi a harmadik osztályt. Két éve aktív résztvevője a napközis tábornak.
Azért tetszik nekem ez a tábor, mert itt olyan jó, és itt nem kell rohangálni. Lehet játszani, csocsózni, meg pingpongozni is lehet. Finomak az ételek, és jót lehet sportolni a tornateremben.
A lányok szívesen választanak kézműves foglalkozásokat. Az aula emeletén ezúttal a rajzolásé volt a főszerep. Ehhez csatlakozott Török Médea is.
Azért jó a tábor, mert sok gyerekkel tudunk találkozni, meg újakkal tudunk barátkozni. Sok mindent tudunk csinálni. Nekem a legjobban az aquacity tetszik.
Ez a hét közel 120 táborozóval indult, holnaptól pedig 150 főre emelkedik a létszám.
A népszerűség töretlen gyakorlatilag, hiszen az elmúlt évekhez képest is azt látjuk, hogy egyre nagyobb az érdeklődés. Egy olyan táborról van szó, ami egy nyolc hétig tartó, egész nyáron elérhető tábor a gyerekeknek. Gyakorlatilag zalaegerszegi lakcímmel rendelkező gyerekek 6-tól 16 éves korig látogathatják a tábort. Azért azt hozzá kell tennem, hogy nem jellemző a 16 éves kor, általában 13-14 éves a legteteje, 6 évesek azért előfordulnak, az idei évben a 7-8 évesek vannak leginkább túlsúlyban. A népszerűsége pedig tényleg évről évre emelkedik, hiszen az idei évben már 150-es átlag gyermekszámmal működik a tábor
– tájékoztatta a Médiacentrumot Flaisz Gergő táborvezető, a Keresztury Dezső VMK igazgatója.
Ez a táborvezetők szerint leginkább a programkavalkádnak köszönhető. A művelődési központ mellett sok időt töltenek a fiatalok a szomszédos Bóbita játszótéren, a kalandparkban és az aquaparkban, péntekenként pedig mozifilmet nézhetnek.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
