
Mozgásban a nyár – Hip hop tánctábor Zalaegerszegen
A hip hop, amely az 1970-es évek Amerikájából indult, mára világszerte az egyik legnépszerűbb és legsokszínűbb táncműfajjá vált. Ezt a sokféleséget a Motion TSE is komolyan veszi – vallja Kulcsár Laura, az egyesület vezetője:
Úgy érzem, hogy az új stílusok megismerése nagyon fontos számunkra. A nemzetközi versenyeken már nem csak egy-egy irányzatban gondolkodnak, hanem mindenki igyekszik minél többet beépíteni a koreográfiákba. Fontos, hogy mi is folyamatosan fejlődjünk
– fogalmazott.
A fejlődés szemmel látható: a Motion táncosai három érmet hoztak haza a DanceStar World Masters 2025 világbajnokságról, amit nyáron rendeztek meg Horvátországban.
A táborban a legfiatalabbaktól a már évek óta táncoló haladókig mindenki megtalálta a helyét. A közös bennük: az elhivatottság és a fejlődni vágyás.
Varga Dóra, aki már nyolc éve táncol, így fogalmazott:
Azért ezt a stílust választottam, mert nagyon tetszett.
Sabján Lilien szerint:
A tábor azért jó, mert sokat fejlődünk benne, és mindenkinek az a célja, hogy felkerüljünk a nagyok közé.
Gergály Panka a közösségi élményt emelte ki:
Sokat segít, hogy lefoglalom magam szabadidőmben, és bár edzés közben elfáradunk, jól érezzük magunkat.
Cserkuti-Németh Liliána számára a precizitás és a fejlődés motiváló erő:
Odategyem magamat, pontosan, úgy, ahogy kell tenni a lépéseket, és ugyanúgy, hogy fejlődjek – erről szól az egész.
A nyári tábor csütörtökön zárul, de a Motion TSE már készül a következő szezonra. A 2025/26-os évad szeptemberben indul, és 6 éves kortól várják azokat, akik szeretnének belekóstolni a hip hop világába – akár hobbiszinten, akár versenyzői célokkal.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg