Őszi Gyermek Jégkorong Fesztivált rendeztek Budapesten
A szezonnyitó rendezvényre az Egerszegi Titánok U10-es csapata is elutazott. A mérkőzések egész nap, több pályán zajlottak és ezen kívül színes programok és Csúszka, a szövetség kabalája is várta az ifjú jégkorongozókat.
A fiatal jégkorongozókkal Marth Bence edző utazott el. A káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban rendezett programon a hangulat, a fogadtatás és a szervezés egyaránt remek volt, a gyerekek láthatóan nagyon jól érezték magukat és minden mérkőzés előtt vidám hangulattal és mosollyal az arcukon léptek pályára- olvasható az Egerszegi Titánok jégkorong klub honlapján.
Az első meccsen az UTE csapatával kerültek össze. Nagyon hajtós és pörgős meccs volt az elejétől a végéig, nagyon jó tempót diktáltak a gyerekek. 2 perccel később következett a második meccsük a DVTK csapata ellen. Már túl egy összecsapáson és rendesen bemelegedve, nagyon összeszedetten és kemény munkával elég hamar sikerült megszerezni a vezetést és végül a győzelmet is az egerszegieknek.
Az utolsó meccsen a házigazda Vasas SC ellen játszottak. A kemény ellenfél ellen a gyerekek keményen és fáradhatatlanul küzdöttek a találkozó végéig.
Október 5-én az U10-es korosztály már hazai jégen is bemutatkozik. A tornán a házigazda mellett a Soproni Jégtörők, a Veszprémi Jéglovagok és az UNI Győr ETO HC csapatai szerepelnek.
Szöveg: Jóna István
Fotó: Angeli Sam