
Kertvárosi vígasságok – Rekordbevétel a jótékonysági főzésen
A családokat színpadi produkciókkal, zenés és játékos programokkal, valamint közösségi élményekkel várták. A hangulatot a kötetlen találkozások és a vidám beszélgetések tették teljessé.
Itt lakunk a Kertvárosban, látásból szinte mindenkit ismerek. Jól érezzük magunkat, jó idő van, hát kell ennél több?
- hangsúlyozta Marton Lászlóné, aki családjával, illetve egy esztendős unokájával érkezett.
A gyerekeknek, illetve az idősebbeknek és a felnőtteknek is kínálunk programokat. Egyelőre gyerekprogramok mennek, hiszen még csak 5 óra van, viszont később majd Ocho Macho koncerttel, Flashback koncerttel, Krecsár Bianka koncertjével várjuk az idősebb érdeklődőket. Most pedig a színpadon Roger kapitány fogja kezdeni az édességosztó showt
- ismertette Bednárikné Rácz Enikő, a Keresztury Dezső VMK igazgatóhelyettese.
A gyermekek légvárakban ugrálhattak, kipróbálhatták a népi játékokat és kézműves játszóházban alkothattak. A legkisebbeket babakuckó várta. A látogatókat házi süteményekkel is kínálták.
A kertvárosban lakunk. A kisfiamnak az óvodája ételekkel készült; gyümölcslevest és süteményeket kínálnak. Mi is sütöttünk finomságokat. Meglátogattuk őket, és többi programot is kipróbáljuk
- mondta Németh-Szántner Janka.
A 16 főzőcsapat kínálata bőséges volt: palacsinta, lángos, malacsült és pörkölt is került az asztalokra. Frici és csapata klasszikus ételekkel készült, míg a Katapult fantázianevet választó közösség csülökből varázsolt ínyencséget.
Tizenegy órakor álltunk neki főzni, kettőkor már kész is volt. Az alapanyag a csülök volt, de füstölt szalonna, oldalas, hagyma és zöldfűszer is került az ételbe
- erről már Takács János beszélt.
Próbáltunk klasszikus ételeket csinálni. Hát az egyik klasszikus a másik egy kicsit egyedibb; chilisbabot csináltunk, illetve pincepörköltet. Szerintem jól sikerült, eddig jó a fogyás. Nyilvánvalóan még van vissza egy pár óra a számlálásig, de próbálunk addig még minél jobban kínálni még mindent
- fűzte hozzá Udvarhelyi András.
A főzőcsapatok több mint 1,6 millió forintot gyűjtöttek, amit a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány javára ajánlottak fel.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg