
Szüreti felvonulás Botfán
Az őszköszöntő több évtizedes hagyomány a településen. A jó hangulatú vígasságra népszerű dallamokkal és új műsorszámokkal készültek.
A városrésznapi ünnepünk mellett ez az a közösségi esemény, ami a legtöbb embert meg tud mozgatni itt a városrészben. A titka az összetartó, egymásra figyelő közösség. Nagyon jó érzés, hogy a legkisebbektől az idősebb korosztályig mindenki itt van, jól érzi magát. Az idei évben szerencsések vagyunk, mert jó az időnk is. Az elmúlt pár évben meggyűlt a problémánk az időjárással, de most ebben a szép időben azt gondolom, sokan vagyunk és jól érezzük magunkat.
- hangsúlyozta Gecse Péter önkormányzati képviselő.
Menet közben rövid pihenőt tartottak. A résztvevőket étellel és itallal kínálták. A Binkó Néptáncegyüttes fergeteges produkcióval szórakoztatta a közönséget. A hagyományokhoz híven a legfontosabb tudnivalókat a kisbíró hirdette ki. Ezt a feladatot kezdettől fogva Nagy Sándor látja el – bár szívesen átadná már a stafétát, a falu lakói ragaszkodnak hozzá.
A kisbíró dolga a szüreti felvonáson a hangulat növelése. A szükséges információkat megosztja a plénummal, és arra bíztatja a közönséget, hogy ne sajnálják megkínálni a felvonulókat, akik szívesen megkóstolják a finom termést.
- mondta Nagy Sándor.
A felvonulás rendjére polgárőrök ügyeltek, míg két társuk a konyhaszolgálatot látta el. Az estebédet tizenöt kiló lapockából, három kiló májból és a hozzávaló fűszerekből főzték. A köretet hat kiló rizsből készítették.
„Meglepinek” neveztem én ezt az ételt. Már több alkalommal főztünk babgulyást, mindenki azt mondta, hogy ilyen finom babgulyást még soha nem evett. Most megpróbáltunk egy újítást csinálni; ragut kínálunk rizzsel. Reméljük ez is beválik.
- erről már Salamon Gyula beszélt.
Százötven főre készültek, így az ízletes falatokból mindenkinek jutott. A felvonulókat a közösségi ház udvarán terített asztalok várták, ahol jó hangulatban folytatódott a mulatság.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg