
Olaszországban szerepeltek a ZVE kerekesszékes vívói
Az első versenynapon Zoé párbajtőrben, Péter tőrben kezdte meg szereplését. A nap Pongrácz Zoé számára sikerült eredményesebben: két győzelmével feljutott a főtáblára, ahol azonban az első asszóban vereséget szenvedett, így végül a 23. helyen zárta a versenyt. Forgács Péternek ezúttal nem jött ki a lépés, a csoportkörben nem sikerült győzelmet szereznie, így a 49. helyen fejezte be a napot.
Pénteken Péter karddal folytatta a világkupát. A világklasszis ellenfelek ellen is értékes tusokat adott, az indiai riválissal szemben például 4–4-es állásig fej fej mellett haladt, ám végül alulmaradt. Az utolsó, esélyesebbnek ígérkező asszó felénél azonban váratlan baleset történt: a szék elülső rögzítő hevedere elengedett, így a zalaegerszegi vívó székestől hátraesett. A komoly esés után a helyszínen tartózkodó orvos mentővel kórházba küldte kivizsgálásra. Szerencsére súlyos sérülés nem történt, hétórás kivizsgálást követően agyrázkódás diagnózissal hazaengedték, de a versenyt már nem tudta folytatni.
Zoé tőrben is pástra lépett, és remekül kezdte a csoportkört. Egy győzelem mellett két alkalommal is hajszálon múlt az újabb siker: egyszer bemozdulásért kapott piros lapot, máskor egy passzészúrás döntött ellene 5:4-re. A főtáblán egy francia ellenféllel szemben búcsúzott, így ebben a fegyvernemben a 19. helyen végzett a ZVE fiatal reménysége.
A verseny egyik csúcspontját a női tőr „A” kategória döntője jelentette, ahol két magyar vívó csapott össze. A fináléban Nádasdy Anna 15:7-re győzte le Hajmási Évát. A döntő különlegessége volt, hogy Anna mindhárom tőre meghibásodott az asszó során, és sportszerű ellenfele kölcsönfegyverével tudta befejezni – végül megnyerni – a küzdelmet.
Fotó: ZVE
