
João Victor az izraeli bajnokhoz igazolt
A 22 éves játékos 2025 nyarán érkezett Zalaegerszegre, és gyorsan a csapat egyik legfontosabb labdarúgójává vált. A mögöttünk hagyott idényben 33 bajnoki és öt Magyar Kupa-mérkőzésen szerepelt, mindössze egy tétmérkőzést hagyott ki, így ő volt a ZTE FC legtöbbször pályára lépő mezőnyjátékosa.
João Victor teljesítményével is meghatározó szerepet játszott a csapat sikereiben: kilenc gólt szerzett és hat gólpasszt adott, emellett gyorsaságával, kreativitásával és nagy munkabírásával is kitűnt. Egyik legemlékezetesebb pillanata a MOL Magyar Kupa elődöntőjében szerzett látványos találata volt, amellyel életben tartotta a ZTE döntőbe jutási reményeit.
A klub sportért felelős elnöke, Andrés Jornet szerint az átigazolás újabb bizonyítéka annak, hogy a ZTE FC olyan egyesület, ahol a fiatal játékosok fejlődhetnek, és teljesítményükkel felhívhatják magukra a nemzetközi klubok figyelmét. Hozzátette, João Victor megérdemelte a következő lépcsőfokot pályafutásában.
A brazil támadó az izraeli bajnok Hapoel Beer Sheva FC színeiben folytatja karrierjét, a ZTE FC pedig sikeres időszak után búcsúzott egyik meghatározó játékosától.
Fotó: ZTE FC
