
Gól nélküli döntetlennel zárta a bajnokságot a ZTE FC
A városi stadiont mintegy 7500 néző töltötte meg, köztük több mint ötven zalai szurkoló is elkísérte csapatát az idényzáróra. Bár a kiesés elleni harcot mindkét gárda már az előző fordulóban megnyerte, a találkozó így is feszült hangulatban zajlott: kilenc sárga és egy piros lap került elő a kilencven perc alatt.
A Nyíregyháza kezdett aktívabban, de az első komoly lehetőség mégis a ZTE előtt adódott. Az első félidőben főként mezőnyjáték folyt, egy VAR-vizsgálat is történt, de tizenegyes nem született belőle. A második játékrész lényegesen élvezetesebb lett: Eppel Márton veszélyes fejesénél és Szendrei Norbert helyzeténél is közel jártak a zalaiak a vezetés megszerzéséhez, de a gól elmaradt. Egy les miatt érvénytelenített találat is tarkította az eseményeket.
A végjátékban felkorbácsolódtak az indulatok: Tamás Olivér a 90. percben durva szabálytalanságért kiállítást kapott, így övé lett a bajnokság utolsó piros lapja.
A találkozó végeredménye egyik fél számára sem változtatott a bajnoki helyezésen. A Zalaegerszeg a 10., a Nyíregyháza pedig a 8. helyen zárta a szezont – mindkét klub célját teljesítette az élvonalbeli tagság megőrzésével.
Nyíregyházi Spartacus-ZTE FC 0-0 (0-0)
Szöveg: Jóna István
Fotó: ZTE FC