2024.05.08., szerda - Mihály napja
facebook
Keresés
Nem lesz utánpótlása a levonuló árhullámoknak

Nem lesz utánpótlása a levonuló árhullámoknak

2023. augusztus 12., 13:05
Az országban még mindig közel 200 km-en van elrendelve árvízvédelmi készültség, ebből 45 km még mindig a legmagasabb, III.fokú készültség. Jó hír, hogy a vízgyűjtő területeken a most következő pár napban nem kell csapadékra számítani, tehát az árhullámoknak nincs utánpótlása. 

A Dráva folyón levonuló árhullám 2023. augusztus 11-én a kora délutáni órákban tetőzött Drávaszabolcsnál 586 cm-es vízállásnál - adta ki közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

A védekezésben résztvevő vízügyes szakemberek a helyszíneken fokozott figyelőszolgálatot látnak el, a töltések mentén kialakuló kisebb árvízi jelenségeket folyamatosan kezelik, szükség esetén beavatkoznak.

A Rába felső szakaszokon mindenhol apad. A folyó Győrnél a tegnapi napon, a délelőtti órákban tetőzött 435 cm-es vízállással, készültséget nem kellett elrendelni.

A Mura vízgyűjtőjén a következő hat napban jelentős esőre nem lehet számítani, folytatódik az apadás.

A Dráva vízszintje a teljes hazai szakaszon csökken.  A folyó tetőzése a védekezési szakaszon – Drávaszabolcs térségében – is megtörtént, így már ezen a szakaszon is lassú apadási folyamat indult el. Mivel a drávasztárai szakaszon a készültséget mérsékelni lehetett, a helyi védelemvezetés a felszabadult vízügyes kollégák egy részét átvezényelte a drávaszabolcsi szakaszra.

Fontos kiemelni, hogy a lassú tetőzést követően sem állhat le a munka, hiszen a hatalmas víztömeg miatt kialakultak árvízi jelenségek, mint például buzgárok, felpuhulások. Ezeket a vészőrök minden esetben megjelölik, figyelemmel kísérik. Amennyiben az értékelést követően szükségessé válik, úgy beavatkozással védekeznek a jelenséggel szemben. 

Fotó: idokep.hu
 

# Kapcsolódó cikkek