2024.04.19., péntek - Emma napja
facebook
Keresés
ZTE KK-Egis Körmend: a bronzcsata harmadik mérkőzése következik

ZTE KK-Egis Körmend: a bronzcsata harmadik mérkőzése következik

2023. május 23., 10:40
Ma 18 órától Zalaegerszegen folytatódik a Zalakerámia ZTE KK és az Egis Körmend párharca a bronzéremért. Az állás 1-1, hiszen mindkét együttes hozta a hazai mérkőzését.

Nehéz próbatétel vár a ZTE KK-ra a férfi kosárlabda-bajnokság bronzcsatájának harmadik összecsapásán. A Körmend szombaton megsemmisítő vereséget mért a kék-fehérekre (104-56), akik borzasztóan rossz napot fogtak ki. Az látszott, hogy hiányzott a ZTE-nek Mitchell Smith játéka, aki az első találkozón szenvedett bokasérülést. Ma este is kérdéses az amerikai magasember játéka.

Sebastjan Krasovec, a ZTE KK vezetőedzője bízik a csapatában, hogy pontosabb és határozottabb játékkal rukkolnak elő este:

Úgy kell játszanunk, ahogy azt a szezon nagy részében tettük, vagyis csapatként, ahol mindenki teszi a dolgát a pályán. A legutóbbi mérkőzésen nem ezt tettük, különösen a meccs elején és ennek lett az eredménye a félidőben kialakult nagy különbség. Ezúttal úgy kell kezdenünk és kimennünk a pályára, hogy az elejétől ott vagyunk.

- nyilatkozta a vezetőedző a klub hivatalos oldalán.

A mai nap folyamán a Zalakerámia Sport-és Rendezvénycsarnok kapui 16.30-kor nyitnak.

Fotó: Jóna István

# Kapcsolódó cikkek