
Vasárnap este a Paks otthonában lép pályára a ZTE FC
A feladat nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a tavalyi Magyar Kupa-győztes Paks remek formában kezdte a szezont: döntetlennel indítottak, majd két győzelemmel folytatták, így hét ponttal a tabella második helyén állnak. Bár Bognár György együttese csütörtökön búcsúzott a Konferencia Ligától, az ukránok elleni 2–1-es visszavágósiker így is szép eredménynek számít.
Az NB I-ben eddig tíz gólt jegyző paksiak támadóereje figyelemre méltó. A gólkirály Böde Dániel mellett Gyurkits és Hahn is két-két találattal segítette csapatát. A ZTE oldalán Joao Victor és Skribek Alen állnak két góllal a házi góllövőlista élén, őket Dénes és Kiss követik.
A kék-fehérek eddig három döntetlent játszottak, akárcsak az ETO FC, ugyanakkor immár nyolc tétmérkőzés óta veretlenek – igaz, nyeretlenek is.
A két csapat eddigi NB I-es mérlege kiegyenlített: a harminc találkozóból 10 ZTE-győzelem, 9 paksi siker és 11 döntetlen született. A legutóbbi két összecsapás is pontosztozkodással zárult, legutóbb 2023-ban tudott győzni a Paks a zalaiak ellen.
Fotó: ZTE FC