
Kiállították a GébArt művésztelepen készült munkákat
A látogatókat elsőként Kiss-Molnár István intézményegység-vezető köszöntötte, majd Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere idézte fel a művésztelep történetét. Mint mondta, az elmúlt évek igazolták, hogy az alapítók 1992-ben megfogalmazott elképzelései teljesültek.
Az egyik cél az volt, hogy legyen egy fórum, illetve egy olyan találkozási lehetőség, ahol részben a hazai, részben pedig a más országokból érkező művészek konzultálhatnak, és művészeti praktikákat vagy új művészeti gondolatokat tanulhatnak egymástó. Azt gondolom, hogy ez valóban bevált az elmúlt évtizedekben. A másik cél pedig nem titkoltan az volt, hogy a művésztelepeken készült alkotással bővítsük és gazdagítsuk Zalaegerszeg kortárs művészeti gyűjteményét
– hangsúlyozta Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
A hagyomány szerint minden alkotó két művet a városnak ajándékoz. A Keresztury VMK tavaly együttműködési megállapodást kötött a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel. Ennek jegyében immár második éve Filp Csaba Munkácsy-díjas festő a szakmai vezető. Az idei központi gondolatot Gulácsy Lajos festményének latin felirata adta: „Arte vita natura” – vagyis művészet, élet, természet.
Minden kiállított mű kapcsán érzékelhető a reagálás erre a hármas egységre, illetve témára. Választottak természeti témát, választottak életbeli helyzeteket. Ugyanakkor a művészettörténetre való reflektálással kapcsolatos képet is láthatunk
– foglalta össze Dr. habil. Filp Csaba DLA, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense.
Cieklinski Dodvin János, a képzőművészeti egyetem harmadéves hallgatója az elmúlt évben is a művésztelep vendége volt. A tájegység ezúttal is nagy hatással volt rá.
Én alapvetően a művészetemben emberekkel, illetve a természethez való viszonyulásukkal foglalkozom. Most egy másik stílusban, kicsit a környezet által inspirálva, a tájba építettem be az alakjaimat. Úgy választottam meg a témámat, hogy ezek szimbolikusan tükröződjenek, és mégis megmaradjanak tájképeknek
– fogalmazott Cieklinski Dodvin János.
A tárlat szeptember 20-ig tekinthető meg. A következő esztendőben a tematika a történelemhez kapcsolódik. Zala vármegye az ókori római provinciák egyik meghatározó része volt, így valószínűleg a térség múltjával kapcsolatos témát dolgozzák fel.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg