
Továbbra sem megy idegenben a ZTE KK-nak
Jól kezdett a Zalakerámia ZTE KK, hiszen a 6–0-s hazai rajt után gyorsan rendezte sorait, és 7–0-s sorozattal fordított. Az első negyed kiegyenlített játékot hozott, Varence kosaraival hárompontos előnnyel zártak a vendégek (21–24). A második játékrész elején Hunter triplája még tartotta a zalai reményeket, ám a Sopron fokozatosan átvette az irányítást, és kemény védekezésével, pontos távolijaival a szünetre hétpontos fórt alakított ki (42–35).
A fordulópontot a harmadik negyed jelentette: a hazaiak 10–0-val indítottak, míg a ZTE KK csak hat perc elteltével, Bibbs kosarával talált be. A játékrészben mindössze hat pontot szerzett a vendégcsapat, sok volt az eladott labda, amit a Sopron könyörtelenül kihasznált, és húsz pont fölé növelte előnyét (62–41). A záró tíz percben ugyan közelebb zárkózott a ZTE, ám a soproniak magabiztosan menedzselték előnyüket, és megérdemelten nyerték meg a találkozót.
Kostas Mexas, a ZTE KK vezetőedzője így értékelt:
Pontosan olyan mérkőzés volt, amilyenre számítottunk. A Sopron nagyon keményen védekezett, sok váltással, amire nem tudtunk megfelelően reagálni. Túl sok hibát követtünk el, sok labdát adtunk el, ezekből a hazaiak könnyű kosarakat szereztek. Megérdemelten nyertek. Nekünk tovább kell lépnünk, változtatni a hozzáállásunkon és az edzéseken mutatott mentalitáson, ha idegenben versenyképesek szeretnénk lenni.
Sopron KC-Zalakerámia ZTE KK 78-60 (21-24, 21-11, 20-6, 16-19)
Sopron, Jv: Cziffra, Győrffy, Nyilas
Sopron KC: Thompson 28/9, Kucsera 4, Nelson 10/3, Hajdu 4, Flasár 7. Csere: Meszlényi 2, Takács K. 15, Patton 3, Manjgafic 5, Kovács B., Bősze, Keller B. edző: Gasper Potocnik.
Zalakerámia ZTE KK: Hunter 15/9, Scherer, Szalay 1, Johnson 17/6, Varence 7. Csere: Kucsora 8/3, Takács Mi. 2, Bibbs 10/6, Csizmadia, Mokánszki, Gerencsér. edző: Kostas Mexas.
Fotó: Bálizs Zsuzsa
