
Tanévzárón jutalmazták Zala vármegye parasportolóit
A meghívottakat Herold József intézményvezető üdvözölte, egyúttal háláját fejezte ki a diákoknak és pedagógusoknak egész éves kitartó munkájukért. Ezt követően Bali Zoltán alpolgármester a vármegyében működő integrált oktatási intézmények tevékenységét méltatta. Az eseményen öt iskola és egy sportegyesület vett részt.
Zalaszentgrótról, Lentiből, Keszthelyről, Nagykanizsáról és Zalaegerszegről érkeztek diákok. Olyanok, akik a 2024/25-ös tanévben kiemelkedő eredményeket értek el. Zala vármegyében sikersportág elsősorban az atlétika, a fiatalabb korcsoportnak a terematlétika, illetve az asztalitenisz sportág
– nyilatkozta Sziver Krisztina, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) Zala vármegyei koordinátora.
A díjátadón valamennyi tanuló jutalomban részesült – érmeket és serlegeket vehettek át munkájuk elismeréseként. Köztük Zsombok Helga Ilona, aki hat éve kerekesszékes vívó. Azóta több megmérettetésen is helyt állt, legutóbb az egri világkupán a női tőrcsapat tagjaként ezüstérmet szerzett.
Különösen nagy élmény számomra, hogy ilyen eseményeken részt vehetek, mert úgy érzem, ez egyfajta küldetés is lehet: azoknak a sorstársaimnak, akiknek még nem volt lehetőségük ilyesmiben részt venni, példát mutathatok, és motiválhatom őket arra, hogy elinduljanak ezen az úton. Továbbá szeretném, ha ők is kitűznének valamilyen célt, és elérnék azt, úgy, ahogyan szeretnék.
Hazánkban egyre több fiatal ér el kiemelkedő sportsikereket. Ebben a FODISZ is segítséget nyújt, mivel támogatásuknak köszönhetően a sérült gyermekek is megtapasztalhatják a mozgás örömét, miközben 13 különböző sportágban bontakoztathatják ki tehetségüket.
Magyarországon a köznevelés rendszerében nagyjából nyolcvan-kilencven ezer olyan diák tanul, aki valamilyen fogyatékossággal él. Ez a legenyhébbtől – ezt hívják tanulásban akadályozottságnak az értelmi képességek tekintetében –, a legsúlyosabbig, ami mondjuk egy sokszorosan összetett fogyatékosságig tart
– ismertette Szabó László, a FODISZ és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke.
A rendezvény zárásaként állófogadás és pohárköszöntő várta a résztvevőket.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg