
A hajrában fordított az Újpest a ZTE FC ellen
A Szusza Ferenc Stadionban rendezett mérkőzésen a ZTE ugyanazzal a kezdőcsapattal lépett pályára, mint a Puskás Akadémia ellen megnyert találkozón. Az első komoly zalaegerszegi lehetőség Machado előtt adódott, de Szappanos Péter hárította a brazil támadó lövését. A 20. percben José Calderón szabadrúgása a bal oldali kapufán csattant, míg a másik kapunál Gundel-Takács Bence védte lábbal Szendrei Norbert próbálkozását.
A 30. percben megszerezte a vezetést a ZTE. Calderón bal oldalról készítette vissza a labdát, Maxsuell lövését még blokkolták a hazai védők, a kipattanót azonban Danylo Krevsun egy lövőcsel után a bal felső sarokba helyezte. A félidő végén Penalba fejese is közel járt a gólhoz, de kevéssel elkerülte a kaput.
A fordulást követően az Újpest kezdett veszélyesebben, ám az újabb nagy lehetőség a vendégek előtt adódott: a 60. percben Maxsuell húszméteres lövése is a kapufáról pattant ki. Nem sokkal később Matko ugyan betalált, de les miatt érvénytelenítették a gólját.
A hajrában fokozta a nyomást az Újpest. Gundel-Takács és Penalba még nagyot mentett egy hazai helyzetnél, a 79. percben azonban Krajcsovics már a hálóba passzolt, ezzel egyenlített. A döntés a négyperces hosszabbításban született meg: egy rosszul sikerült hazaadásra Matko csapott le, majd a kapus mellett elpöckölve a labdát kialakította a 2–1-es végeredményt.
Fotó: ZTE FC
