
Elvitte a pontokat a Puskás Akadémia Zalaegerszegről
Jól kezdte a találkozót a hazai csapat: már a 7. percben megszerezte a vezetést, amikor egy szép támadás végén a születésnapját ünneplő Csonka András fejelt a kapuba (1–0). A folytatásban azonban két zalaegerszegi hiba is megbosszulta magát. Előbb a 15. percben Németh András egyenlített, majd a 27. percben Lukács Dániel találata után már a vendégeknél volt az előny (1–2).
A második félidőben a ZTE FC ugyan próbált nyomást gyakorolni, de nem tudta igazán irányítani a játékot. Több lehetőség is adódott az egyenlítésre – közel járt a gólhoz többek között Skribek Alen, Maxsuell és Amato is –, ám a vendégek kapusa, Szappanos Péter rendre hárítani tudott.
A hajrában végleg eldőlt a mérkőzés sorsa. A 79. percben szinte a semmiből érkezett a vendégek harmadik találata. A jobb szélen tört be a tizenhatoson belülre a Puskás, Németh András Markgráfot ugratta ki, aki éles szögből tüzelt. A lövés a kapufánál helyezkedő Gundel-Takácsról az éppen középen érkező Nagy Zsolt elé pattant, akinek nem volt nehéz dolga, az üres kapuba passzolt (1–3).
A ZTE FC hiába küzdött a szépítésért a hosszabbításban, nem sikerült újabb gólt szereznie, így vereséggel búcsúzott hazai közönségétől a szezon utolsó zalaegerszegi mérkőzésén.
ZTE FC–Puskás FC 1-3 (1-2)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 4782 néző. Jv.: Zierkelbach
ZTE FC: Gundel-Takács - Csonka, Várkonyi, Akpe, Lopez (Bitca) - Kiss B., Amato, Szendrei, Skribek - Maxsuell (Alfonso), Joao Victor Lima). Vezetőedző: Nuno Campos.
Puskás FC: Szappanos - Maceiras (Orján.), Arutiuan, Markgráf, Nagy Zs. - Szolnoki, Duarte (Golla) - Lukács, Okeke (Kern), Samal (Magyar) - Németh A. Vezetőedző: Hornyák Zsolt.
Gólszerző: Csonka, illetve Németh A., Lukács Nagy Zs.
Fotó: ZTE FC