2024.10.04., péntek - Ferenc napja
facebook
Keresés
Kései aratás – több hetet csúszott a betakarítás Zalában

Kései aratás – több hetet csúszott a betakarítás Zalában

2023. augusztus 16., 07:55
Ismét elindultak a kombájnok a zalai földeken. Korábban az esős időszak miatt a gazdák nem tudtak ráhajtani a táblákra. A betakarítás több hetet csúszott, jelentős kárt okozva ezzel az agráriumnak. Zalában utoljára tíz éve volt olyan rossz a termés, mint most.

Minőségben és mennyiségben sem haladja meg a vártat idén a búza, melynek elsősorban az időjárás az oka. Az eső miatt a legtöbb helyen a gaz további veszteséget jelent.

„Mondhatnám, hogy egy hónapja kellett volna végeznünk az aratással. Sajnos ez nem így volt. Az elmúlt egy hónapban egy-két hektáronként tudtuk csipkedni a gabonát. Muszáj is sietni, mert befejezik az átvételt, tehát igyekeznünk kell. Mit mondjak még a mostani aratásról….nagyon rossz. A minősége nagyon leromlott, egy csomó mag már kihullott a kalászból, ami látszik is a tarlókon."

- fogalmazott Simon József , aki 140 hektáron gazdálkodik, melynek több mint a fele búza. Tavaly még úgy tűnt, hogy jobban megéri, ezért a szokásosnál többet vetett belőle.

„A minőség már csak takarmány, ha egyáltalán takarmányba is elmegy, mert elkezdett kicsírázni a szem a kalászokban. Ahol meg van dőlve, azt már fel sem szedem, mert nem látom értelmét. A termés mennyiség a fele, mint amire számítottam, tehát anyagilag nagy veszteség. A magas inputanyag-árak mellett, még, ha normálisan tudunk volna aratni, akkor is nagy lenne a veszteségünk."

A kalászosoknak nem, a kapásnövényeknek azonban jót tett a sok eső. A gazdák most abban bíznak, hogy a kukorica és a napraforgó eladásából tudják majd fedezni a keletkezett kár egy részét.

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

9GaOQ36-YcM
# Kapcsolódó galériák