2024.10.09., szerda - Dénes napja
facebook
Keresés
Kerékpárosbarát Település díjat nyert Kispáli

Kerékpárosbarát Település díjat nyert Kispáli

2024. április 03., 14:30
Elnyerte idén is a Kerékpárosbarát Település címet Kispáli, a községházát pedig Kerékpárosbarát Munkahely díjjal tüntették ki. A pályázatot a közlekedésért felelős tárca, illetve a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet hirdette meg. A közös program célja többek között a kerékpározás népszerűsítése.

A zalai falu jutalmul két biciklit kapott, az elmúlt évben pedig három elektromos járművel bővült az önkormányzat flottája. A közlekedési feltételek javítása mellett az oktatásra is kiemelt figyelmet fordítanak.

A kisgyermekek kerékpárbiztonságos nevelése is fontos szempontunk, hiszen azt gondolom, hogy egészen kicsi kortól szükséges elkezdeni nemcsak a kerékpározás szeretetét, hanem azt, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni. Hiszen a jól kiépített kerékpárutak mellett azért itt a környékünkön vannak olyan utak is, amelyen nincsen jelzett kerékpárút, így fokozott odafigyelés szükséges mind a kerékpározók részéről, mind az autósok részéről 

- mondta el hírportálunknak Horváth Zsuzsanna, Kispáli polgármestere.  

A csaknem 30 fős csapatuk minden hónapban kerékpáros túrára indul. A kezdeményezéshez a szépkorúak is csatlakoztak.

A társaság és az egészségmegőrzés szempontjából is fontos, hogy az ember valamilyen mozgást végezzen, és erre nagyon jó a kerékpározás

- jegyezte meg Bankóné Büki Rozália.

A környezetkímélő közlekedést és az egészséges életmódot szolgáló ügyet a térség országgyűlési képviselője is támogatta.

Én is itt voltam a településen, amikor egy reggel úgy döntöttünk, hogy a gyermekek busz helyett kerékpárral mennek el a 3 kilométerre lévő zalaegerszegi iskolába. Jó kezdeményezésnek tartom, hiszen az egészségünk érdekében meg kell tennünk mindent. Nagyon keveset mozgunk, hiszen reggeltől estig dolgozunk, de a kerékpározás, a gyaloglás és a futás mégiscsak mást jelent

- erről már Vigh László, a térség országgyűlési képviselője beszélt.

A politikus az elmúlt öt esztendőben két keréken is felkereste a körzetéhez tartozó csaknem 80 települést. Idén a tervek szerint újraindítja a kerékpáros körutat. 

Szöveg: Kolozsvári Ilona

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

xh4a80_R8GE
# Kapcsolódó galériák