
Programkavalkád a zalaegerszegi múzeumokban
2025-ben ismét nőtt a közgyűjtemények látogatói létszáma. Tavaly több mint 63 ezren váltottak jegyet a különböző eseményekre. Idén új időszaki tárlatokkal és egyéb érdekességekkel készülnek – számolt be róla portálunknak Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója.
A tavalyi évben indult el egy új sorozatunk, amely azokat az utazókat mutatja be, akik Zalaegerszegről indulnak el és hazahoznak valamit ide Zalaegerszegre, amit szeretnének megosztani az itt élőkkel. Hegedüs Lillával és az ő fotókiállításával indítottuk el ezt a programot. Remélem ebből egy sorozat lesz, Zalaegerszegiek a nagyvilágban címmel.
Ehhez kapcsolódóan tavasszal egy helyi kvízsorozatot is indítanak a Göcseji Múzeumban. A szomszédos Mindszentyneum ugyancsak gazdag kínálattal áll a közönség rendelkezésére. A látogatóközpontban több jeles évfordulóra emlékeznek – mondta Csengei Ágota, a Mindszentyneum tagintézmény-vezetője, aki hozzátette:
Február 18-án Mindszenty József bíborosi avatásának 80. évfordulóját ünnepeljük. Október 23-a pedig az 1956-os forradalom 70. évfordulója, ami szintén kapcsolódik a kiállításainkhoz. Február 18-a és október 23-a között egy középiskolásoknak szóló műveltségi vetélkedőt hirdetünk meg. Három online fordulóra hívjuk a fiatalokat és a végén a döntőt pedig személyes megjelenéssel a Mindszentyneumban tartjuk.
Az 1956-os forradalomhoz kapcsolódóan filmhetet tartanak, ahol magyar alkotásokat láthatnak az érdeklődők. A Göcseji Skanzen az immár hagyományos, népszerű rendezvényeit ezúttal is megszervezi. Így többek között a tavaszköszöntő, a múzeumok éjszakája és a falumúzeum napja tartalmas kikapcsolódást kínál majd. A látogatók újdonságra is számíthatnak – nyilatkozott a részletekről Varju András, a Göcseji Skanzen tagintézmény-vezetője.
Az évadzárás most nem a Márton-napi program lesz, hanem a Göcseji malacságok című új rendezvényünk. Szeretnénk a hagyományos göcseji disznóvágás módját, az ehhez kapcsolódó történeteket, sőt akár családi történeteket bemutatni. Ezen a napon egy nagy közösségi főzést is tervezünk, ehhez meg vannak az eszközeink.
A skanzen 2026-ban már nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is hirdet nyári tábort. Az intézmény a sikeres múzeumpedagógiai foglalkozásokért tavaly megkapta az Arany Süni Vándordíjat, amit egy évig tudhat magáénak. Ennek kapcsán több programot rendeznek majd.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
