Nem marketingfogásból született: ezért ünnepeljük az apák napját

Ma hivatalosan is apák napja van, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy a közösségi médiát elárasztják a babakori fotók és a hálálkodó bejegyzések. Mielőtt azonban mindenki belevetné magát a kötelező köszöntésbe vagy a tökéletes grillhús kiválasztásába, érdemes megnézni, honnan is jött ez az egész, ami ma már annyira természetesnek tűnik Magyarországon is.

A történet ugyanis nem egy marketingosztályon, hanem egy hálás lány fejében született meg, és évtizedekig tartott, mire az apukák is elhitték, hogy nekik is jár egy nap.

Az egész egy Sonora Smart Dodd nevű nőtől indult a Washington állambeli Spokane-ből, aki úgy érezte, az anyák napja mellett az apák is megérdemelnének egy kis rivaldafényt. Az ő édesapja, egy polgárháborús veterán, egyedül nevelte fel hat gyermekét, ami a 20. század elején még a mainál is nagyobb mutatványnak számított. A helyi lelkészek és a Fiatal Férfiak Keresztény Egyesülete támogatásával 1910. június 19-én meg is tartották az első apák napját – írja a Britannica nyomán a Sassy.

Apának lenni – vagy apával rendelkezni – annyi, mint egészen közel kerülni magának az életnek a szívéhez

– szólt a jelmondatuk.

A dolog hivatalossá tétele azonban évtizedekig váratott magára, mire az ötlet átment a politikai szűrőn. Végül Richard Nixon volt az, aki 1972-ben egy elnöki rendeletben foglalta össze a lényeget.

Az amerikai hullám persze ide is elért, bár egy kisebb, pár évtizedes fáziskéséssel. Magyarországon a rendszerváltás után, a kilencvenes évek közepétől, sajtóforrások szerint nagyjából 1994-től kezdett elterjedni a június harmadik vasárnapjához kötött ünneplés. Ma már az óvodákban és iskolákban is készülnek a gyerekek rajzokkal és apró ajándékokkal, a nap pedig a családi programokról szól.

Hogyan is ünnepeljük az apák napját? A lényeg a közösen eltöltött idő: egy reggeli, egy bográcsozás, egy közös meccsnézés vagy egy rég halogatott kerti projekt befejezése többet ér bármilyen tárgynál.

Egy kézzel írt levél, amelyben összeszedünk három-öt közös emléket, vagy egy közös fotóalbum nézegetése szintén garantáltan működik. Aki pedig igazán nagyot akar gurítani, rögzítheti édesapja vagy nagyapja történeteit hangban vagy videón – ez az a családi tudásbank, amely később felbecsülhetetlen értékű lesz.

Szóval ma, ahelyett, hogy csak egy emojit dobnának a családi chatbe, talán érdemes felhívni édesapjukat, átmenni hozzá, vagy csak elküldeni egy régi közös fotót egyetlen szóval: köszi. A tárgyak elkopnak, a közös emlékek viszont maradnak – és ma pont ezeket érdemes gyűjteni.

Fotó: illusztráció/AI