Nem csak a borús idő tehet róla – Ezért tör fel bennünk a lehangoltság ősszel

Van, akinek az ősz a forró tea, a színes falevelek és a kuckózás időszaka. Másoknál viszont szeptembertől mintha valami megváltozna: kevesebb a lendület, nehezebb rávenni magukat a programokra, és olyan gondolatok is előkerülnek, amelyeket nyáron könnyebb volt félretenni. Nem feltétlenül képzeljük be. Az évszakváltás a lelkiállapotunkra is hatással lehet, ráadásul nem ugyanúgy érint mindenkit.

Őszi levertség: amikor a természet lassulása bennünk is megjelenik

Nyáron a hosszú nappalok, a több fény és a szabadtéri programok miatt könnyebb kifelé figyelni. Találkozunk, utazunk, kirándulunk, késő estig üldögélünk valahol – egyszerűen több minden történik körülöttünk.

Aztán beköszönt az ősz, és szinte észrevétlenül változik a ritmus. Hűvösebbek lesznek a reggelek, hamarabb sötétedik, az esős napokon pedig már délután is úgy érezhetjük, mintha este lenne. A külső világ csendesebbé válásával közben több figyelem fordulhat befelé.

Ez önmagában nem rossz dolog. Sőt, az önmagunkra figyelés fontos része lehet a lelki egyensúlynak. Csakhogy ilyenkor olyan érzések és gondolatok is felszínre kerülhetnek, amelyekkel nyáron a nagyobb pörgés mellett nem igazán foglalkoztunk.

Miért erősödhetnek fel ősszel a nehéz érzések?

Ha valaki eleve szorongásra hajlamos, feldolgozatlan veszteséget cipel, nehéz kapcsolati élményekkel küzd, vagy egyszerűen hosszabb ideje túlterhelt, az őszi lassulás különösen érzékenyen érintheti.

A nyári társasági élet visszaszorulásával ugyanis nem feltétlenül lesz kevesebb dolgunk lelki értelemben. Inkább több idő marad arra, hogy meghalljuk, mi zajlik bennünk.

A rövidülő nappaloknak van egy másik, szimbolikus oldala is. Az ősz a természetben a lezárás, az elengedés időszaka: a termések beérnek, a levelek lehullanak, a növények visszahúzódnak. Nem csoda, ha ez bennünk is megmozdít valamit.

Különösen erősen érintheti azokat, akik éppen valamilyen veszteséggel élnek. Egy szakítás, válás, gyász vagy egy lezáratlan életszakasz érzése ősszel könnyebben kopogtathat az ajtón. Néha csak annyi történik, hogy egy régi emlék váratlanul eszünkbe jut, vagy egy korábban elnyomott szomorúság egyszer csak megérkezik.

Az ősz jó alkalom arra is, hogy számot vessünk

Az évszakváltás nem feltétlenül a megrekedés kezdete. Lehet egyfajta belső nagytakarítás is.

Érdemes időnként megállni, és feltenni magunknak néhány egyszerű, de korántsem könnyű kérdést:

• Mi az, amiben az elmúlt időszakban fejlődtem?
• Milyen eredményeimre vagyok büszke?
• Mi az, ami már megérett bennem?
• Van olyan cél vagy kapcsolat, amelyhez még mindig ragaszkodom, pedig ideje lenne elengednem?
• Melyik régi érzést vagy életszakaszt cipelem magammal feleslegesen?
• Mire szeretnék helyet csinálni az életemben?

Ezeket nem muszáj fejben végigzongorázni. Sokszor már az is segít, ha papírra vetjük a gondolatainkat. Nem kell szépnek lennie, és végképp nem kell belőle idézetgyűjteményt írni. Csak legyen őszinte.

Nem minden lezárás veszteség

Az ősz egyik fontos üzenete éppen az lehet, hogy valaminek a végétől nem kell feltétlenül megijednünk.

A természet sem próbálja visszatartani a lehulló leveleket. Ami befejeződött, annak helyet ad az elmúlásban, hogy később valami új születhessen. Az ember persze bonyolultabb ennél – mi hajlamosak vagyunk még évekkel később is kapaszkodni olyan dolgokba, amelyek már régen megváltoztak.

Lehet ez egy régi szerep, egy elképzelés arról, milyennek „kellene” lennünk, egy már nem működő kapcsolat vagy egy olyan cél, amely egykor fontos volt, de ma már nem a miénk.

Az elengedés nem azt jelenti, hogy semmissé tesszük a múltat. Inkább azt, hogy elfogadjuk: valami véget ért, és ettől még értékes lehetett.

Ha pedig az őszi hónapokban tartósan erősödik a szorongás, a lehangoltság, a motivációhiány vagy a testi panaszok, érdemes komolyabban venni ezeket a jeleket. Az önismereti munka sokat adhat, de ha a nehézségek tartósak vagy jelentősen megterhelik a mindennapokat, szakember segítsége is indokolt lehet.

Talán éppen ez az ősz egyik legfontosabb kérdése: mit próbálunk még görcsösen megtartani, aminek már eljött az ideje, hogy elengedjük? És vajon mi férne el a helyén?

Fotó: illusztráció/AI