2024.07.25., csütörtök - Kristóf, Jakab napja
facebook
Keresés
Ecsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei között

Ecsedi Erzsébet a Kaszás Attila-díj jelöltjei között

2024. július 10., 12:15
Ecsedi Erzsébet, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatának tagja, valamint Balla Eszter és Tóth Ildikó a Kaszás Attila-díj jelöltjei. A három színművészre augusztus 23. éjfélig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj weboldalán. Az elismerést augusztus 30-án, a 2024. évi Országos Színházi Évadnyitó keretén belül adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.

Idén összesen 33 társulat jelölte egy-egy tagját a Kaszás Attila-díjra, majd a jelöltek maguk közül választották ki titkos szavazáson azt a három színművészt, akik továbbjutottak a közönségszavazásra. Idén Balla Eszterre a 6szín társulatból, Ecsedi Erzsébetre, a celldömölki Soltis Lajos Színház jelöltjére, valamint Tóth Ildikóra, a Radnóti Színház tagjára adhatja le szavazatát a nagyközönség – közölte a kultúra.hu.

A jelölteket bemutató és a közönségszavazást elindító sajtóeseményen Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára kiemelte:

Kiváló szakmai teljesítmény, kiemelkedő mesterségbeli tudás, a színházművészet iránti feltétlen alázat és motiváló közösségépítő tevékenység – ez jellemezte a fiatalon elhunyt Kaszás Attila egész életét. A róla elnevezett díj ezt a szellemi örökséget kívánja megőrizni és továbbvinni – meggyőződésem, hogy sikerrel, hiszen e díj mára a magyar teátrumi világ egyik legrangosabb civil elismerésévé vált.

A Kaszás Attila-díj a közönség és a szakma elismerését egyaránt tükrözi, ezért már a jelölésre is okkal lehet büszke mindenki. Ha van önbecsülése, tartása, belső kultúrája a szakmának, akkor ez a díj még sokáig működhet

– emelte ki beszédében a díj egyik alapítója, Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere.

A jelöltekkel a kultúra.hu által készített kisfilmekben is találkozhatunk.

Nagyon szeretem az embereket, és bízom benne, hogy ők is szeretnek engem. A szeretetet, ha adja az ember, akkor vissza is kapja

– mondta el gondolatait Ecsedi Erzsébet az emberi kapcsolatok jelentőségéről.

Az elismerésről

A Kaszás Attila-díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását is szolgálja, hiszen a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt társulatai közösséggé formálásában.

A Hegyvidéki Önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület által 2008-ban alapított Kaszás Attila-díj összmagyarságban gondolkodik, nyitva áll minden magyar nyelven játszó színművész, illetve színtársulat számára, öt alkalommal külhoni színművész vehette át az elismerést. A díj az eszmei értéken túl anyagi megbecsüléssel is jár, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és az elismerést támogató Raiffeisen Bank jóvoltából.

A Kaszás Attila-díj a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyar Teátrumi Társaság, a Mozaik Művészegyesület, a MASZK Színészegyesület, a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) és a Raiffeisen Bank összefogásával valósul meg. Az elismerést augusztus 30-án, a 2024. évi Országos Színházi Évadnyitó keretén belül adják át a Szegedi Nemzeti Színházban.  

A jelöltekre augusztus 23-án éjfélig szavazhat a közönség a Kaszás Attila-díj honlapján.

Fotó: YouTube/Kultúra.hu

db59Kw6RsL4