2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
Zenélő Magyarország Zalaegerszegen

Zenélő Magyarország Zalaegerszegen

2023. július 02., 17:13
Ingyenes térzenei koncertet adott a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának egy része a Dísz téren. A barokk stílusú vonós produkciót többszáz érdeklődő hallgatta.

Házhoz viszi a kultúrát a rádió zenekara a Zenélő Magyarország programsorozat keretei közt, mely hívásra a zalai vármegyeszékhely műkedvelő közönsége válaszolt: csaknem háromszázan gyűltek össze a város főterén. Fehér János, a médium művészeti vezetője portálunknak elmondta: a koronavírus miatt hívták életre a hiánypótló kezdeményezést.

Tóth László szerint nem véletlen, hogy ilyen szép számban érkeztek a Dísz térre, ugyanis a térzenének komoly hagyománya van Zalaegerszegen. A pandémia idején ugyanis a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar szintén ily módon, szinte házhozszállította a művészetet - emlékeztetett a Városi Hangverseny- és Kiállítoterem vezetője. 

A koncerttermi fellépésekhez képest ez a közeg sokkal közvetlenebb - mutatott rá Fenyvesi Andrea, aki hegedűs szólistaként vett részt a produkcióban. A vonósok Bachtól, Mozarttól és Vivaldidtól is játszottak klasszikusokat. 

cbcC0htbL_g
# Kapcsolódó galériák