2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
Zalaegerszegen is megáldották az új kenyeret

Zalaegerszegen is megáldották az új kenyeret

2023. augusztus 20., 16:00
Augusztus 20-án a Jézus Szíve Ferences Plébániatemplomban ünnepelt Zalaegerszeg közössége. A hagyományos kenyéráldást megelőzően Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel.

Eljöttünk, hogy megünnepeljük azokat, akik előttünk jártak az úton, s annyi balszerencse közt, oly sok viszály után életük munkájával felépítették, vérük árán megtartották, szeretetükkel újra és újra megújították közös hazánkat, Magyarországot, összetartó közösségünket, a magyar nemzetet, és városunkat, Zalaegerszeget! 

- ezekkel a gondolatokkal köszöntötte az egybegyűlteket Balaicz Zoltán. Zalaegerszeg polgármestere hangsúlyozta: múltunkra - ami egyben a jövő reményét is magában hordozza - ma is büszkék lehetünk.

Szent István feladata nem az volt, hogy új nemzetet hozzon létre, nem az volt, hogy új hazát hódítson meg. Neki otthont kellett teremtenie a nemzete számára. Olyan otthont, amely véd az ellenségtől, amely nemcsak a túléléshez, hanem az építkezéshez, a gyarapodáshoz szükséges feltételeket is biztosítja. Szilárd, tervezhető jövőt teremtett meg nemzetünk számára. Azóta is – néhány ránk kényszerített kitérőt leszámítva – ezen az úton járunk.

Most, egy ezredév elmúltával, rengeteg viszontagság után, a kudarcaink és balsikereink ellenére is, itt vagyunk, és magyarul emlékezünk az államalapításra. Ez azt mutatja, hogy Szent István sikerrel járt. Munkája kiállta az idők próbáját. Az alapokat jól rakta le. Ezek az alapok ma is erősek: a keresztény hit, a nemzeti összetartozás, és az egymás iránti szeretet!

- emelte ki a városvezető.

A mi életünk is része a hazánk és a nemzetünk államalapítás óta tartó építésének. Ha azt szeretnénk, hogy álljon a ház: gondosan kell építenünk, jól kell csinálnunk a dolgunkat. Figyelnünk kell az egész házra! Figyelnünk kell egymásra, hiszen a ház építéséhez mindenkire szükség van: idősre és fiatalra, szegényre és gazdagra, olyanra, aki tervezni tud, olyanra, aki jól vakol, olyanra, aki látja az alapokat – vagyis ismeri a múltat, és olyanra is, aki látja a leendő emeleteket – vagyis van elképzelése a jövőről.

- fogalmazott Balaicz Zoltán.

A polgármester beszédét követően Sziráki Pétert és zenésztársait hallgathatta meg a közönség, akik a Zalai Mária Himnuszt adták elő.

Az ünnepség zárásaként Kis Kornél római katolikus atya és Hodánics Péter református lelkész  megáldották, majd a képviselőkkel közösen szétosztották az új kenyeret. 

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

OJlzk64xTl4
# Kapcsolódó galériák