
Ünnepeltek a zsidó hitközség tagjai
A közösségi házban terített asztalok fogadták az ünneplőket, ahol a Mazsihisz elnöke köszöntötte a megjelenteket.
Az elmúlt évben most már harmadszor vagyok itt a városban, ebben a közösségben, ami kicsi és lelkes. Amikor utoljára itt voltam, akkor az egyik budapesti körzet adományozott egy tórát, ami egy óriási dolog egy zsidó közösség életében. Akkor én megígértem azt, hogy a legközelebbi ünnepünkön tavasszal, pészahkor eljövök
– tájékoztatott Prof. Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke.
A díszes Tóra különleges alkalmakkor kerül elő. A zsidó vallásjog szerint csak a rituálisan megfelelő személy érhet hozzá.
Azért különösen fontos ez a nap, mert pontosan ekkor kapjuk meg a Tórához való rimont. A rimon az a korona, ami a Tóra tetején van. Már hanuka idején megkaptuk a Tórát, purimkor is meséltünk róla és most koronázzuk meg a napot
– mondta portálunknak Virágh Judit, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnöke.
A hagyományok szerint a szédertálon minden elem egy szimbólum. A szertartás alatt az ételeken keresztül mutatják be a rabszolgaságból való szabadulás történetét. Különös jelentősége van ilyenkor a kovásztalan kenyérnek és a bornak is.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg